ksh Lassan egy éve kitartóan bővül a magyar foglalkoztatottság A foglalkoztatottság és a munkanélküliség is nőtt. Videó
rádió Orbán Viktor: ez az egész kezd nagyon hasonlítani a hidegháborúra A magyar miniszterelnök szokásos rádióinterjúját ezúttal is fél nyolc után adta a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban. Videó
módosítás Betömték Pakson az iparűzési adó elvonása miatt keletkezett lyukat A város 1,388 millárd forinttal kevesebből gazdálkodhat.
Agrárminisztérium Az agrártárca megelégelte a pánikkeltést a szennyezett kukorica kapcsán Feldman szerint a feszültségkeltéssel nem lesz feloldva az ukrán árukra kivetett importtilalom. Videó VG
újlakás-piac Lélektani határ fölé értek az újlakás-árak, a telkek sem igazán kelendők most A bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet. Videó A bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet. Videó
vasút Akcióterv a gyakorlatban: a MÁV közel 20 milliárd forintot költ a pályák fejlesztésére Mintegy 27 kilométernyi pályaszakasz újulhat meg december elejéig. Videó Mintegy 27 kilométernyi pályaszakasz újulhat meg december elejéig. Videó
aflatoxin Gabonapiac: a lisztáremelés átment, a toxinos kukoricát még mindenki emészti Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete. Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete.
Salgótarján Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
Partnerség Együttműködik az MBH Bank és a Bank of China Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank.
karrier Hat perc után mondott fel egy magyar dolgozó – ez volt az indok Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez.
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
e-kereskedelem Először kínálna Európában szuperalkalmazást a Viber, magyar start-up partnere is van Az Ázsiában sikeres modell Európát még nem hódította meg.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
12:51 együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
18:20 Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár Eurómilliók a Bálnában: megnyílt a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár
együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Február 13.kedd 19:16 Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szijjártó Péter: az Európai Unió szenved a versenyképesség elvesztésétől VG/MTI Magyar gazdaság
Február 13.kedd 18:10 Alza hu A vásárlók szerint az Alza.hu a legjobb webáruház tavaly VG Magyar gazdaság
Február 13.kedd 18:05 Varga Mihály Ismét egyeztetett Matolcsy György és Varga Mihály: fenntartható a növekedés VG Magyar gazdaság
Február 13.kedd 17:48 töltőállomás Új üzemanyagár-információs rendszert alakít ki a Magyar Ásványolaj Szövetség VG/MTI Magyar gazdaság
Február 13.kedd 17:25 Nyíregyháza Újabb milliárdos beruházás Magyarországon – nem autó, nem akkumulátor VG Magyar gazdaság
Február 13.kedd 16:40 Közbeszerzési Hatóság Kétharmadára csökkent a közbeszerzések értéke 2023-ban VG/MTI Magyar gazdaság
Február 13.kedd 16:23 Miskolci Egyetem Debreceni autóipari vállalattal lépett partnerségre a Miskolci Egyetem P. A. R. Magyar gazdaság
Február 13.kedd 16:20 Groupama Biztosító Lakásbiztosítási kampány: nem kizárólag az ár számít majd Horváth Éva Magyar gazdaság
Február 13.kedd 16:14 honvédség Ennyien jelentkeztek az Embert a Vasra kampányban katonának VG/MTI Magyar gazdaság
Február 13.kedd 13:57 balesetek Ugrásszerűen csökkent az elmúlt években a halálos munkabalesetek aránya VG Magyar gazdaság
Február 13.kedd 13:31 álláshirdetés Így néz ki egy ukrajnai álláshirdetés, ahol párokat toboroznak a magyar gyárakba Járdi Roland Magyar gazdaság