Biztonságpolitikai pornó

Mindez arról jutott eszembe, hogy az utóbbi hónapban több helyről is megkaptam azokat az írásokat, sőt nyilatkoznom kellett róluk, amelyek közeli (pl. pénteki) nukleáris háborút vizionáltak az Egyesült Államok és Irán között, s amelyekkel a magyar sajtó is bőségesen foglalkozott. Már lemondtam arról, hogy a sajtó hozzám forduló képviselőit lebeszéljem egy-egy ilyen írás bővebb ismertetéséről, s arról is, hogy tételesen megcáfoljam az ezekben szereplő politikai képtelenségeket. Csupán arra igyekszem rábírni a média jeles képviselőit, hogy egyrészt kezeljék ezeket a híreket helyi értékükön, másrészt olvassanak mást is a biztonságpolitikai pornográfia alkotásain kívül.

Ha Iránról van szó, például Ray Takeyh-nek a Foreign Affairs legutóbbi számában megjelent cikkét („Time for Détente with Iran”), amely a jelenlegi amerikai külpolitika csípős, de elegáns bírálatán túl konkrét forgatókönyvet is ajánl a washingtoni kormányzat Irán-politikájának fordulatához. Bár Takeyh maga is foglalkozik a közel-keleti országgal kapcsolatos katonai opció kérdésével, de igen gyorsan le is zárja azt, mondván: az amerikai politikának éppen hogy le kellene mondania a katonai tervek direktebb vagy indirektebb formában való napirenden tartásáról. Ehelyett az amerikai–iráni kapcsolatok normalizálásának négy nyomvonalát vázolja fel, egy új enyhülési politikát ajánlva a washingtoni adminisztráció figyelmébe. Elsőként a diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele menetrendjének a kialakítását javasolja, az amerikai szankciók fokozatos megszüntetésével és a befagyasztott iráni források felszabadításával. Ez Takeyh szerint elégséges ösztönzést jelenthet a bizalom helyreállításához, és elvezethet a tárgyalások egy komolyabb, második szakaszához. Ennek fő tárgya az iráni nukleáris program lehetne, amelynek során egyfelől Irán visszaszerezhetné a nemzetközi közösség bizalmát, másfelől biztosíthatná magának az atomsorompó-szerződésből eredő – a békés célú urándúsításra vonatkozó – jogait.

A tárgyalások harmadik nyomvonala Takeyh szerint Irakra koncentrálhatna, abból kiindulva, hogy mindkét nagyhatalom elemi érdeke az ország felbomlásával fenyegető polgárháború felszámolása és Irak egységének megtartása. Teherán azzal is pontosan tisztában van, hogy Irak stabilitása az amerikai csapatok mihamarabbi kivonulásának legfontosabb feltétele. A takeyh-i paradigmaváltás lényege, hogy az USA ne fenyegetésként tekintsen Irán növekvő regionális befolyására, hanem egy olyan lehetséges eszközként, amely megakadályozhatja például Irak felbomlását és az Öböl térségének további destabilizálását. Végül negyedikként a szerző egy az izraeli–palesztin békefolyamatot érintő amerikai–iráni tárgyalásra is javaslatot tesz, itt is szemléleti paradigmaváltást ajánlva az amerikai vezetésnek. Abból indul ugyanis ki, hogy nem Iránnak a Hezbollahhal és a Hamásszal fenntartott kapcsolatát kell megakadályoznia az Egyesült Államoknak, hanem e kapcsolat céljait kellene a térség stabilizálódásának érdekében módosítania.

Mindezt csupán azért említettem meg, hogy jelezzem: a biztonságpolitikai pornográfia alkotásai mellett vannak más, ismertetésre méltó írások is a piacon, amelyekre ugyancsak érdemes lenne odafigyelnie a magyar sajtónak. Nem csupán azért, mert a nemzetközi politikát inkább ezek az írások alakítják, s mert jóval többet és konkrétabbat mondanak el egy-egy adott válságról, de legfőképpen azért, mert ha pénteken tényleg atomháború lesz, az tönkreteszi a sajtó képviselőinek a hétvégéjét is. Most nem is beszélve a miénkről.

A szerző biztonságpolitikai szakértő