Az idei év vízválasztó lehet az építőiparban

Minden piaci szektornak megvan a maga éves kiállítása, szakvására, ahol potenciális fogyasztók előtt mutathatja be legújabb termékeit, szolgáltatásait. Az építőiparon belül ez a Construma, ahol idén is szinte minden kiállító standjánál valamilyen innovációba botlottunk. De mit jelent az, hogy valaki innovatív, és lehet-e egyszerre mindenki az az építőiparban? Használhatjuk-e megkülönböztetésre, vagy ez ma már inkább elvárás, és hogy szolgálja mindez a fogyasztók érdekeit?

Az idei év vízválasztó lehet az építőiparban. Az utóbbi két-három évben már elindult egy növekedési tendencia a magánépítkezések területén: a lakossági szektorban az új építések száma megduplázódott, a tetőszegmensben például a felújítások és új építések aránya 65-35 százalékra javult. Várhatóan 2017-ben is lényegesen nagyobb ütemben nő majd a felújításokhoz képest az új építések száma, ami újfajta igényeket teremt, és egyedi megoldásokat vár majd el a piactól. Ezzel az építőipari szereplők is tisztában vannak, ezért is fektet mindenki nagy hangsúlyt az innovációra. Ez lehet szakmai fejlesztés, egy új ötlet kidolgozása, de még egy olyan gyártástechnológiai újítás is, amellyel – változatlan vagy akár alacsonyabb műszaki tartalom mellett – az adott gyártó versenyképesebbé és olcsóbbá tud válni. Ezzel viszont az építőipar éppen fordítva reagál a piaci igényekre: megújulásra lenne szükség, mégis inkább a rövid távon gazdaságosnak tűnő megoldásokat keresik a legtöbben.

Az egyik magyarázat az lehet, hogy a gyártók egy része a jelenlegi piaci fellendülésből egyszerű termékekkel minél többet szeretne profitálni minél olcsóbban, nem pedig hosszú távon fejleszteni. Ezeket pedig nem nevezhetjük valódi innovációknak. Merthogy a valódi innováció nem más, mint a piaci igényeknek való megfelelés, amelynek pozitív hozadéka a fogyasztónál jelenik meg. Ha emlékszünk egy cég utóbbi éveinek két-három innovatív termékére, amely formálta a piacot, akkor mondhatjuk, hogy az a vállalat innovatív. Az elmúlt időszak nem bővelkedett ilyen fejlesztésekben, de az okosotthon-alkalmazások, a Thermo Protector vagy a rohamosan fejlődő napelemes rendszerek már valódi előrelépésnek számítanak a piacon.

Másik ok lehet, hogy a gyártók és a beszállítók egy része még mindig válságkezelő üzemmódban van, az ipar még nem tudta utolérni magát a 2012-es, 2013-as kapacitásleépítések után. Egyes gyártók azonban a gazdasági válság idején is a fogyasztók igényeit kiszolgáló innovációkba fektettek, és a prémiumtermékek piacát erősítették – bár az akkori és jelenlegi munkaerőhiánnyal ez egyre nehezebb feladatnak bizonyul. Ezért jelenik meg egyre több gyárban az automatizálás, a gépi munkaerő, ami viszont inkább csak egy probléma megoldása, mintsem a fogyasztók különleges igényeit kielégítő újítás.

Ehhez hatalmas szükség lenne a szakképzett munkaerőre is. A válság alatti pangó piac hatására sokan a környező országokba mentek, a folyamat viszont nem a válsággal kezdődött. Valójában már több mint tíz éve láthatóan folyamatosan csökken a végzett szakmunkások száma, főként a kétkezi munka alacsony megbecsültsége miatt. A szakemberállomány viszont mindeközben jelentősen öregedik. Az elmúlt egy-két évben a politika és a vállalatok nagy része is tett lépéseket a tendencia megállítása és megfordítása érdekében – szakképzés-népszerűsítő, utánpótlási, foglalkoztatási, képzési és ösztöndíjprogramokat indítottak –, de szorosabb összefogásra és együttműködésre lenne szükség a probléma minél hatékonyabb kezeléséhez. Mindezek miatt nem meglepő módon hozzávetőlegesen 20-30 vagy akár sokkal több százalékos drágulással számolhatunk az élőmunkában, amíg az ipar ebben is le tudja követni a megnövekedett mennyiségi igényeket.

Bár tény, hogy mindenki fejleszt, változtat, és új termékekkel rukkol elő évről évre, de kérdéses, hogy ennek milyen hatása lesz a piacra. A tetőiparban például ilyen irány az energiatakarékosságon túl a felületi innováció, hogy a beton erejét ötvözzük a kerámia szépségével, mert erre van igény, és pozitív hatása végül a fogyasztónál mutatkozik meg.