A gazdagok gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek

A legtöbbet az eleve a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők bukták: a legalsó 10 százalék 2010-ben még a jövedelmek 4,2százalékával, 2016-ban pedig már csak 3,3 százalékával rendelkezett. Mindez annak fényében különösen rosszul mutat, hogy a 2006. évi 2,6 százalékos arányról érték el a 2010. évi 4,2 százalékos részesedést. Ha ezeket az arányokat „forintosítjuk”, akkor reálértékben kifejezve – 2006-ot tekintve a bázisévnek (39,7 ezer forint) – 2010-ben 44,6 ezer forint, majd 2013-ra folyamatos csökkenés mellett, 39,3 ezer forint lett az egy főre jutó havi jövedelmük. Csak 2016-ban sikerült megelőzni a kormányváltás előtti szintet. Összességében ebben a közel 1 millió fős körben 2006 és 2016 között, tehát 10 év alatt mindössze 6 százalékkal nőttek a reáljövedelmek – írta a GKI.

A 2-5. tized (közel 4 millió fő) súlya az összes jövedelemből a 2006-os 25,8 százalékról 2010-re 29,2 százalékra emelkedett, majd folyamatos csökkenéssel 27,7 százalékra esett vissza, vagyis 2010 után ők is a vesztesek közé kerültek. Egy főre jutó havi jövedelmük reálértéken 2010-re 67,7 ezer forintra nőtt a 2006-os 65,9 ezer forintról (+2,7 százalék), majd 2013-ig 5 százalékkal csökkent. Az ezt követő három év alatt jövedelmük 73,8 ezer forintra emelkedett (+9 százalék 2010-hez képest).

Eközben a középosztálynak tekinthető, vagy legalábbis annak tekintett hatodik, hetedik és nyolcadik decilisnek (közel 3 millió fő) enyhe ingadozás mellett ugyan, de alapvetően stagnált a részesedése. Számszerűleg ez azt jelentette, hogy míg 2006-ban az összes jövedelem 30,4 százaléka, 2010-ben pedig 32,2 százaléka jutott erre a csoportra, addig 2016-ban 32,3 százalék. Vagyis az a hangzatos érvelés, miszerint a Kormány megerősítette a középosztályt, a számok nyelvén hamisnak tűnik. Valójában utoljára 2006-2010 között erősödött ez a réteg, s azóta alig változott részesedésük az összes jövedelemből – közölte a GKI. Körükben az egy főre jutó havi reáljövedelem a 2006-os 102,5 ezer forintról 98,9 ezer forintra mérséklődött (-3,5 százalék), majd a 2011-es felugrást követően 2013-ra a 2010-es szint alá került a mutató. Ez után folyamatos növekedéssel 114,5 ezer forintot értek el 2016-ra (+16 százalék 2010-hez képest).

A második legmagasabb, 9. decilis súlya az összes jövedelemből enyhén nőtt 2010-re 2006-hoz képest, majd tovább emelkedett 2016-ra. Így 10 év alatt 13,8 százalékról 14,3 százalékra változott a mutató értéke. Azonban reáljövedelműk a 2006-os havi 149,2 ezer forintról 2010-re 132,1 ezer forintra esett vissza (-11,5 százalék), vagyis a válság terhét leginkább ők (valamint a 10. tized tagjai) viselték. Csak ezt követően kerültek a nyertesek közé 2010-től, aminek következtében 2016-ra 159,9 ezer forintra növekedett havi jövedelmük reálértéken (+21 százalék 2010-hez képest). Hasonlóan a legfelső jövedelmi tizedhez, ahol a havi reáljövedelem a 2006-os 296 ezer forintról 190,7 ezer forintra esett vissza 2010-re (-36 százalék), majd 2016-ig 252,7 ezer forintra ugrott (+32,5 százalék). Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a 9. és a 10. decilisben sokkal magasabb lehet a külföldről származó, a magyar statisztikákban azonban meg nem jelenő jövedelmek súlya, illetve körükben a fogyasztás egy jelentős része vállalati juttatásként jelenik meg. Ha ezt is figyelembe vennénk, akkor a jövedelmi különbségek még nagyobbak lennének.

Összességében a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező 1-1 millió fő egy főre jutó jövedelmében 2006-ban 7,5-szeres volt a különbség, ami 2010-re 4,3-szeresre olvadt. Az erőteljes jövedelmi átrendezésnek köszönhetően azonban 2016-a ismét nőtt a különbség, 5,4-szeresre.

A középosztály jövedelmének több mint egy évtizedes stagnálása és az alsóbb rétegek ezen a téren mutatott relatív leszakadása különösen kopár képet fest, ha a nemrég megjelent MNB tanulmány adatait is figyelembe vesszük. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb elemzése szerint a magyar lakosság vagyoni helyzetében mutató különbségek erőteljesebbek, mint a jövedelmiek alapján várnánk. Az természetes, hogy minden mutatóban a felsőbb rétegek mutatkoztak tőkeerősebbnek, de a felső 10 százalék különösen kiemelkedett az erős jövedelemképző erővel rendelkező pénzügyi eszközök területén, azok 66 százalékát birtokolva. (Ezen belül övék például a részvények 92 százaléka, az állampapírok 87 százaléka, de a készpénz és betétállomány 39 százaléka is). E tekintetben is széles szakadék tátong tehát a legfelső 10 százalék és az őket követő összes alsóbb társadalmi réteg között.

A társadalmi leszakadás és az egyenlőtlenségek növekedése elsősorban a kormányzati intézkedések következménye a GKI szerint. Az elmúlt évek trendszerű, mind szélesebb körben fölfele történő jövedelem-újraelosztás főleg az adórendszerben és a szociálpolitikában történt változtatások következménye.

Az előbbit leginkább az egykulcsos adó bevezetése és az azt kísérő intézkedések fémjelezték, míg az utóbbit a munkanélküli segély radikális visszavágása, a közmunkában messze létminimum alatti jövedelemért foglalkoztattok jelentős növekedése jelentette

– emelte ki a gazdaságkutató.

A minimálbér emelése 2017-ben és 2018-ban átmenetileg valószínűleg valamennyit javítani fog a fent felvázolt arányokon. A GKI egyéb vizsgálatai azonban arra mutatnak rá, hogy ez a nettó jövedelmekre a vártnál kisebb hatást gyakorol. Az MNB által kimutatott vagyoni helyzeten csak a tőkejövedelmek erőteljesebb megadóztatása változtatna. Változatlan gazdaságpolitika esetén tehát a társadalmi polarizáció csak átmenetileg mérséklődhet.