Idővel beérhet az innovációk gyümölcse

A lakossági invesztíciókkal számolt beruházási ráta (a beruházások aránya a GDP-hez képest) az elmúlt években rendre 20 százalék felett alakult, azonban tavaly csupán 18,4 százalék volt. Az, hogy a mutatót már a lakossági fogyasztási beruházások sem tudták a 20 százalékos amortizációs szint fölé tornázni, elsősorban az állami fejlesztések közel 55 százalékos visszaesésének köszönhető. A mutató viszont idén és a következő két évben újra 20 százalék fölé kúszhat, ami elsősorban az állami befektetések jelentős növelésének lesz köszönhető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes becslése szerint.

Persze felmerül a kérdés, hogyan érdemes elkölteni a beruházásra fordított összegeket. Ilyenkor az állam választhatja a klasszikus utat, miszerint a mezőgazdaságba, iparba vagy a szolgáltatásokba fekteti a pénzt. Kevésbé népszerű viszont a kutatás-fejlesztésre (K+F) fordítani állami pénzeket, pedig sokak szerint hosszú távon ezzel lehetne igazán nagy GDP-növekedést felmutatni.

Ehhez érdemes megnézni, hogy mennyire függ egymástól a beruházási ráta, illetve a K+F-re fordított összegek és a GDP. Számításaink szerint a beruházások szoros kapcsolatot mutatnak a gazdasági bővülés szintjével, ami egyáltalán nem meglepő. A kormányzati K+F-költések és a GDP-növekedés között viszont sokkal gyengébb kapcsolatot találunk, ha a 2011 óta eltelt éveket vizsgáljuk, vagyis kijelenthető, hogy az elmúlt évek fejlődésében kevés szerepe volt a K+F-szektornak adott állami támogatásoknak.

Ennek ellenére egyre többet költ erre az állam, míg 2008-ban a GDP 1 százaléka ment az innovációra, addig 2014-ben már 1,4 százalékot költöttünk rá, ami jelentős növekedésnek számít – ám az EU-átlag már régóta 2 százalék felett áll. (A fejlett országok közül 2014-ben Dél-Korea volt az első 4,29 százalékos GDP-arányos K+F-költésével.)

Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a K+F-szektor másként működik, mint a mezőgazdaság, az ipar vagy a szolgáltatások, mivel az ebbe fektetett pénz jellemzően nem egy év alatt térül meg, sokszor akár évtizedeknek kell eltelniük egy-egy technológiai áttöréshez. Ezek viszont akár olyan technológiai előnyt biztosíthatnak az adott országnak, amely által a korábbihoz képest kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújthat, amivel regionális, sőt akár globális nagyhatalommá emelkedhet – erre a már említett Dél-Korea lehet jó példa.

A K+F-szektor tényleges jó teljesítményéhez szükséges, de nem elégséges, ha megemeljük az állami költéseket, illetve két olyan terület van, amelyeknél párhuzamos beruházásokra van szükség. Az egyik az oktatásra fordított költések növelése. Itt elsősorban arra kell gondolni, hogy a tanári szakmát a jelenleginél vonzóbbá lehet tenni magasabb fizetésekkel, amivel más felsőfokú képzettséget igénylő szakmákból lehet jó szakembereket átcsábítani. Emellett az iskolák felszereltségét is fontos lenne fejleszteni, ez ugyanis alapfeltétele a magas szintű oktatásnak. A kormányzat folyó áron minden eddiginél többet költ e szektorra, ám a növekvő GDP miatt ez az arány csak arra elég, hogy a GDP-arányos mutató a 2010-es szint közelébe kerüljön.

A másik lényeges lépés a vállalkozási kedv felfuttatása lehet, amit a bürokrácia csökkentésével, alacsonyabb adókkal és egyszerűsített adózási rendszerrel lehet vonzóvá tenni. Ez elsősorban azért indokolt, mert a vállalatok által K+F-re fordított kiadások GDP-re gyakorolt hatása erősebb összefüggést mutat a beruházásokra fordított kiadásoknál is. A vállalatok innovációra ösztönzésének társadalmi hatása minden más beruházásnál hasznosabb lehet hosszú távon.