Az alanyi jogon járó, 10 százalékos alapbéremelésen túl további bérnövekedési intézkedéseket is életbe léptet a Volánbusz, így a társaságnál több mint 18 ezer munkavállaló bére emelkedik jelentősen – derül ki a társaság csütörtöki közléséből, melyet a a kollektív szerződés megkötésére jogosult Közúti Közlekedési Szakszervezettel aláírt szerződés kapcsán adott ki a társaság.

A közlemény emlékeztet a MÁV-Volán-csoportnál a közelmúltban megszületett az alanyi jogon járó 10 százalékos béremelésről szóló megállapodásra, melyet követően a Volánbusznál a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői tovább folytatták az egyeztetéseket a részletszabályok kidolgozásáról. Azt is hangsúlyozzák, hogy a bérmegállapodás lényegeként további bérnövekedési intézkedések lépnek életbe a Volánbusznál 2022. január elsejéig visszamenőleg.

Fotó: Huszár Gábor / Kisalföld

A közlemény mindezek mellett részletezi azt is, hogy az autóbusz-vezetőknél nő a bruttó órabér, a forgalmi kompenzációs pótlék és a vezetési időre járó pótlék összege is. A szellemi, illetve a szakképzettséget igénylő fizikai munkavállalóknál az általános társasági alapbér minimuma havi 280 ezer forint lesz, az órabér keretében foglalkoztatottaknál ez 1600 forint.

A bérmegállapodás alapján több kritikus munkakörben is bruttó alapbérminimumot vezetnek be és határoznak meg a Volánbusznál. A költségkeret fennmaradó részét a munkáltatói jogkörgyakorlók differenciáltan használhatják fel további bruttó alapbéremelésre az autóbusz-vezetőn kívüli munkakörökben. Ennek mértéke az órabéres munkavállalók esetében legfeljebb 5, havibéres munkavállalók esetében 2 és 5 százalék között alakulhat.

A Volánbusznál a havibéres fizikai, illetve a szellemi munkakörökben foglalkoztatottaknál is bevezetik a hűségbért, mértéke a 3 éves törzsgárda fokozat elérését követően havi bruttó 10 ezer forint lesz.

Az idei béremelés minden eleme 2022. január 1-jétől érvényes, az első megemelt fizetés február 10-éig minden munkavállaló bankszámlájára megérkezik – közölte a Volánbusz.