A XXI. század az űrkutatásról szól majd

A kormány jó ideje nagy hangsúlyt fektet az űrstratégiára, a gazdaságvédelmi akciótervben pedig egyenesen a jövő iparágai közé sorolta az űripart. Milyen lehetőségei vannak hazánknak, mely területeken kapcsolódhatunk be a kozmosz felfedezését célzó nemzetközi munkába?

Helyes döntés volt a kormány részéről az űrstratégia elfogadása, mert ha tetszik, ha nem, a XXI. század a világűrről szól majd. Az elképzelések fókuszában a Hold meghódítása, a Marsra való eljutás áll, ami űrhajósszempontból fantasztikus. Csodálatos dolog lenne, ha ebben az évtizedben vagy a következőben sikerülne a tőlünk több mint 350 ezer kilométerre lévő Holdon kialakítani egy olyan platformot, ahol az asztronauták hosszabb időt tölthetnének és tudományos jellegű kísérleteket végezhetnének. Azt is fontos látni, hogy egyre inkább előtérbe kerül a kémia szerepe, annak a vizsgálata, hogy a szomszédos égitesten talált kőzetekből – ott, azon a felszínen – mit lehet előállítani. Magyarország lehetőségei persze jóval korlátozottabbak, mint az űrnagyhatalmaké – például az Egyesült Államoké, Oroszországé, Kínáé, Indiáé –, ezért nekünk azt kell kitalálnunk, miként tudunk illeszkedni a nagy programokhoz, mert az ezekben való részvétel elengedhetetlen. Ha pedig a piros-fehér-zöld megjelenik egy projektben, akkor arra csak büszkék lehetünk, ahogyan arra is, amit eddig letettünk az asztalra a nemzetközi együttműködés terén.

A kabinet tervei szerint négy és fél évtizeddel az ön űrrepülése után, 2024-ben vagy 25-ben újra eljuthat egy magyar kutatóasztronauta a világűrbe, s a Nemzetközi Űrállomáson az itthoni űripari vállalatok és egyetemek által közösen kifejlesztett telekommunikációs, földmegfigyelési, sugárzásmérő eszközökkel végezhetne tudományos kísérleteket. Mint a legautentikusabb hazai forrás, milyen tippeket adna a második magyar űrhajósnak?

Tanács helyett inkább úgy fogalmaznék: akit kiválasztanak erre a feladatra, az olyan óriási lehetőséget kap, amellyel nem szabad visszaélni. Azt a tudományos programot, amelyre felkészült, tisztelettel, becsülettel kell végrehajtania. Legyen újból egy mérföldkő az űrkutatás történetében a magyar résztvevő! Mint 1980-ban, amikor jómagam a hetedik nemzet képviseletében járhattam a világűrben. Egy biztos, mindenképp szeretnék ott lenni a visszatérésekor a pezsgőbontásnál, és gratulálni neki, hogy továbbvitte mindazt, amit több mint négy évtizeddel ezelőtt a Farkas Berci bácsi tett.

A hazai egyetemi világ nagy aktivitást mutat az univerzum kutatásában. Az ELTE-n például űrtudományi centrumot alapítottak, a Debreceni Egyetemen pedig többek közt űrtáplálkozási és -élettani kérdésekkel foglalkoznak. Mennyire követi ezeket a fejleményeket, illetve mennyire számítanak a közreműködésére a szakmai műhelyek?

Személyesen is találkoztam a Debreceni Egyetem rektorhelyettesével, aki bemutatta nekem az űrpaprikaprojektjüket és más kutatásaikat. Milyen csodálatos lenne olyan terméket kikísérletezni, amely aztán a világűrbe kerülhet! A debreceni tudósok profik ebben a munkában. De más felsőoktatási intézményeket is ki kell emelnem, mert több helyütt vizsgálják, miket lehet az űrkutatási eredményekből továbbadni bolygónkon a mezőgazdaságnak, a mérnököknek.

Beszélgetésünk helyszínén, az AGROmashEXPO-n a Marton Genetics-csoport is éppen azzal a céllal épített fel egy háromszáz négyzetméteres „űrbázisstandot”, hogy bemutassa az agrárium űrtechnológiáit. Hogy találkozik egymással a mezőgazdaság és az űripar?

1980 óta hatalmas technikai fejlődés zajlott le. Sőt azt látom, ez a fejlettség sokkal előrébb tart annál, hogysem az emberek követni tudnák. Csak nézem azokat a gépeket, amelyekről korábban el sem tudtam képzelni, hogy valaha az agrárium szolgálatába állnak. Példaként említhetem a világűrből készített műholdfelvételeket vagy azokat a – Martonvásáron is használt – drónokat, amelyek a fotóikkal azonnali információkat tudnak adni egy-egy parcelláról.

A közelmúltban elneveztek önről egy oktatási-módszertani centrumot Budapesten. Mivel foglalkozik az intézmény?

A központ azért jött létre, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz az űrkutatás tudományterületeit. Több előadást is tartottam már gyerekeknek, s ezek az alkalmak a szülők elmondása szerint nagy hatással voltak a kicsikre, hirtelen mindegyikük űrkutató akart lenni. Persze az oktatási-módszertani centrumban nem űrhajósok kinevelése a célunk, hanem azt akarjuk megmutatni, hogy a kozmosz kutatása gyakorlatilag minden tudományágra kiterjed. Nincs olyan terület, amely ne kapcsolódna valamilyen úton-módon az űrtevékenységhez. Emellett elnöke vagyok a kutatómérnökökből álló Magyar Űrtevékenységet Támogató Egyesületnek, amely az űrkutatás támogatására jött létre, és ahová mindenkit szeretettel várunk.

Mi is az az űrpaprika?

Az AGROmashEXPO-n is kiállított – a tv-paprikáéval azonos kinézetű – űrpaprikát azzal a céllal nemesítettük, hogy űrbéli körülmények között is nevelhető legyen. Nem mellesleg minden része fogyasztható, nem csupán a termése: a gyökeréből például ásványianyag-, a szárából pedig rostpótlás biztosítható

– mondta a Figyelőnek a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézetének a professzora.

Fári Miklós, aki a zárt rendszerű növénytermesztéssel foglalkozó kutatócsoportot vezeti az agrárkaron, kifejtette: az univerzitás két éve dolgozik az űrpaprika-termesztésen, párhuzamosan egy egyesült államokbeli kísérlettel. A kozmoszba szánt és a tulajdonságai révén az űrkutatók számára is hasznos növénynek számos kritériumnak szükséges megfelelnie. Többek közt alacsony fényhiány-érzékenységűnek, a hőingadozásokkal szemben pedig ellenállónak kell lennie, s azt is el kell érni, hogy a terméshez ne legyen szükség beporzó méhre.

A szakember egyfajta „húzóprojektnek” tartja a debreceni űrpaprikát, amely szerinte azt hivatott bebizonyítani, hogy „nekünk is van helyünk a XXI. századi űrbiológiában”. A program védnöke Farkas Bertalan.

A teljes cikk elolvasható a Figyelő oldalán.