A magyar megtakarítók 64 százaléka a nehezebb gazdasági feltételek ellenére is tervez valamekkora megtakarítással – derül ki az NN Biztosító legújabb, 2022 novemberében készült, reprezentatív kutatásából.

egy halom euró
Fotó: Shutterstock

A felmérés szerint a megkérdezettek 29 százaléka tartja a korábbi szintet: ugyanannyit vagy többet tervez félretenni, mint eddig. Másik harmaduk kevesebbet tud ugyan félretenni, de elkötelezetten folytatja a megtakarítást. 

A válaszadók 15 százaléka ugyanakkor biztos benne, hogy kevesebb lesz a félretett pénze, 20 százaléknyian pedig úgy nyilatkoztak, hogy nem tesznek pénzt új befektetésekbe, de nem is kell hozzányúlniuk a már meglévőkhöz.

A megtakarítók körében a likvidebb formák (készpénz, folyószámla) állnak az élen, különösen a fiatalabbaknál; a korban előrehaladva, illetve a magasabb végzettségűek körében egyre nő a tartósabb konstrukciók szerepe. Forint folyószámlára vagy forint készpénzbe az érintettek 58 százaléka tenne megtakarítást a következő néhány hónapban, ugyanez az arány a devizaszámlánál/készpénznél pedig 11 százalék. Nagy az érdeklődés a különböző állampapírok iránt is, ezekkel rövid távú terveiben a megtakarításra készülők 21 százaléka számol. Életbiztosítással, nyugdíjcélú megtakarítással ebben a mezőnyben minden tizedik válaszadó kalkulál.

A pénzügyi pozícióikat illetően ugyanakkor nem túl elégedettek a magyarok: harmaduk szerint sokkal rosszabb, 38 százalékuk szerint pedig kicsit rosszabb lett az anyagi helyzetük az elmúlt fél évben. A következő hat hónapot illetően ugyancsak pesszimisták a magyarok, javulást mindössze 13 százalékuk vár a pénzügyi helyzetében. 

Idővel azonban fokozatosan javul az emberek vélekedése: tízéves időtávon az emberek bő negyede már javulást vár ezen a téren.

A kutatás során azt is megkérdezték a válaszadóktól, milyen hosszú távú tervek lehetnek segítségükre szerintük a tapasztalt problémák megoldásában. Ezen a téren az önmagunkba történő befektetést látják legfontosabbnak az emberek: minden harmadik válaszadó (35 százalék) az újabb tudás megszerzését nevezte meg ötletként, közülük a legtöbben szakmát, diplomát vagy jogosítványt szereznének. Ha visszamehetnének 10 évvel korábbra, akkor is a tanulásba, emellett pedig az egészségükbe ruháznának be legtöbben a jövőbeli boldogulás érdekében.

A hosszú távú tervezésben a tanulás után az öngondoskodás a legnépszerűbb célkitűzés: a válaszadók 24 százaléka emelte ki az öngondoskodás, rendszeres megtakarítás, biztosításkötés fontosságát. A családról való gondoskodás és a jövőbe történő beruházás mellett a megkérdezettek ráadásul akkor is kitartanának, ha jelentősen romlana a gazdasági helyzet.

Egyértelműen pozitív jel, hogy a megkérdezettek kétharmada a nehéz gazdasági helyzet ellenére is kitart megtakarítási tervei mellett, és a jövőjébe igyekszik befektetni az öngondoskodás és a tanulás lehetőségeivel

– nyilatkozta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.