„Fáklyaszerű égés” van, robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében halálos áldozattal, zuhan a részvény
Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében.

A Mol gázrobbanásában egy munkás életét vesztette
A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin 1 üzem újraindítása során robbanás történ, melynek körülményeit a szakértők már vizsgálják.
A Tiszaújvárosi Krónika azt közölte, hogy az előzetes információk szerint egy pirogáz-benzin vezeték robbant fel a Mol Petrolkémia Zrt. területén. Egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van. A katasztrófavédelmi kirendeltség tájékoztatása szerint a lakosságot nem veszélyezteti az eset. Szemtanúk szerint a robbanás lökéshullámai az üzemtől 150-200 méterre is érezhetők voltak, hatalmas fekete füstfelhő borította el a környéket, amely a pirogáz égéséből származik.
A végső adatokat Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter adta közre. Közlése szerint a sérülteket két kórházba szállították:
- Debrecenbe légi úton egy intubált, súlyos sérültet és egy nem intubált, szintén súlyos sérültet vittek, míg földi úton két könnyebb sérült érkezett.
- Miskolcra további öt könnyebb sérültet szállítottak mentőautóval. A balesetben egy ember életét vesztette.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint mérgező anyag nem került a környezetbe, és lakossági veszélyeztetés nincs.
Az energetikai miniszter azonnal indult
Kapitány István energetikáért felelős miniszter úton van a helyszínre, hogy egyeztessen Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával.
„A megsérült csővezetéken jelenleg fáklyaszerű égés van. A Katasztrófavédelmi Mobil Labor a helyszínre érkezett, méréseket végez, eddig veszélyes anyag határérték feletti koncentrációt nem mért” – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán.
Zuhan a Mol-részvény
Azonnal reagáltak a befektetők a Mol tiszaújvárosi üzemében pénteken keletkezett robbanásra. Az olajvállalat papírjai 3,1 százalékot estek a pesti tőzsdén péntek délelőtt, a sajnálatos módon halálos áldozatot is követelő incidenst követően. A tiszaújvárosi robbanás a BUX indexet is mínuszba rántotta.
A Mol papírjai napon belül közel 4 százalékot estek, a nyitást követően ugyanis még felfelé vette az irányt a kurzus.
Az olajtársaság a BUX indexet is lehúzza, a csaknem 1 százalékos reggeli emelkedést teljesen lenullázta a váratlan esemény, noha az iráni háborúval kapcsolatos fejlemények miatt alapvetően kedvező a hangulat a tőkepiacokon. A kereskedés első óráját követően 0,2 százalékos mínusznál jár a Budapesti értéktőzsde első számú részvénykosara.






