Nem a racionalitásról szól

Nem lehet azzal vádolni a Kiát, hogy eddig zavarba ejtően széles lett volna az Optima kínálata. Mostanáig egy benzines (2.0 GDI, 166 LE) és egy dízel (1.7 CRDi, 141 LE) alkotta a motorpalettát, s kizárólag limuzinként volt elérhető az aktuális nemzedék. Most egy csapásra három Optima-újdonsággal jelentkezett a márka, így van már hibrid, kombi és GT-verzió is, ráadásul a praktikus „befejezés” nem zárja ki, hogy az új, 2,0 literes, 245 lóerős motor dolgozzon az autó orrában.

A V6-os blokkokét idéző hang nem a kipufogóból vagy a motortérből, hanem a hangszórókból jön – ízlés dolga, hogy tetszik-e, vagy sem. Én ellenzem a mesterséges hangokat bármilyen autóban, mégis ez volt az első alkalom, hogy bekapcsolva hagytam a rendszert, mert nem tolakodó, és egész jól illik az Optima GT karakteréhez. A 245 lóerővel és a 353 Nm-es nyomatékkal amúgy is több mint elegendő az erőtartalék, a viszonylag komótosan kapcsolgató, hagyományos hatfokozatú automatikus váltó ellenére nagyon dinamikus az autó, közepes fordulatszámon is acélosan húz.

Pont egy ilyen vérbő modellre volt szüksége a Kiának, ahol a hét év garancia és a racionális szempontok mellé bekerült némi érzelem is. Már csak azért is, mert Albert Biermann vezetésével, aki korábban a BMW M GmbH-nál töltött be vezetőmérnöki pozíciókat, olyan csomaggal jelentkezett a Kia, amely tényleg elismerésre méltó. Például úgy alkalmas kanyarvadászatra a futómű, hogy még a budapesti utak sem fognak ki rajta, pontosabban feszes, de ez sosem megy a komfort rovására. A kormány is kellően közvetlen, és támogatja a tempós haladást, egyedül a középtartományban lehetne kommunikatívabb. Ha már sportmodellről van szó, az Eco menetprogramot inkább hanyagolnám, teljesen felesleges egy potens autót szándékosan lustábbá tenni pár deci üzemanyag valós vagy vélt megspórolásával.

Azt már megszoktuk a Kiától az utóbbi időben, hogy nagyon ráérzett az európai igényekre, és ez az Optima SW formájára hatványozottan igaz (az újdonság tervezéséből is kivette a részét Kovács Miklós dizájner). A limuzinhoz képest 300 ezer forinttal drágább puttonyos ugyanolyan hosszú, mint a limuzin, és nem kevésbé látványos. Sportosan elegáns, lapos kombiról van szó, amely bőkezűen bánik a férőhellyel, leszámítva azt az esetet, ha valaki megrendeli a panorámatetőt – nem kell égimeszelőnek lenni ahhoz, hogy túl közel érezzük a fejünkhöz a jelen esetben fekete kárpitozású tetőt. Az ülések elöl és hátul is kényelmesek, és a beltér is gusztusos: modern, de nem rideg, emellett pedig nagyon funkcionális, a navigáció működését leszámítva csillagos ötöst érdemel a Kia.

Ami a rakteret illeti, a középkategóriás kombik között inkább csak átlagos az Optima SW befogadóképessége (552 liter), ellenben minden másba nehezen lehet belekötni. Az ülések a csomagtér oldalfalában elhelyezett fülekkel is dönthetők, ráadásul annak ellenére, hogy jól formázott bőrülések voltak a tesztautóban, a rakfelület közel sík (az ülőlapokat nem lehet mozgatni). Az áru rögzítésében csomagtérrendező segít, emellett pedig két oldalsó gyűrű és háló teszi könnyebbé a hétköznapokat, arról nem is beszélve, hogy a csomagtérroló elfér a padlóban.

Összességében vonzó, jól sikerült modellről van szó, amely hiánypótló a márka kínálatában.

A 11 799 000 forintos árával természetesen nem olcsó, a teljes felszereltség, a teljesítmény és az alapáras automatikus váltó figyelembevételével viszont ár-érték arányát tekintve egészen jól áll. Nyilván nem a GT fogja felfelé húzni az eladásokat, de imázs szempontjából korántsem elhanyagolható a megjelenése.

Százezer forint a hivatalosan piros színű bőrkárpit felára. Fotó: MW -->