Vizsgálat indult a berlini rendőrség egyik alkalmazottjával szemben ellen. A férfi interneten közzétett kijelentései állítólag a klímavédők, a menekültpolitika és az Ukrajnának nyújtott segélyek ellen irányultak – írja a Die Welt.

Protest In Dusseldorf
Fotó: AFP

A berlini rendőrség egyik alkalmazottja ellen közösség elleni uszítás gyanúja miatt folyik nyomozás. A férfi ellen május 10. óta folyik nyomozás a közösségi oldalakon tett problémás kijelentései miatt – közölte a rendőrség. 

Ha a vizsgálat bizonyítékot talál arra vonatkozóan, hogy a kijelentései büntetendők, akkor büntetőeljárást indítanak a dolgozóval szemben közösség elleni uszítás gyanújával.

A férfi 2022-ben a Facebook-oldalán olyan megjegyzéseket tett az Utolsó generáció klímavédelmi csoport tüntetőinek blokádjairól, hogy „ezeket össze kellene gyűjteni és egy Sztálingrád melletti erdőben kitenni”. Gyűlöletkeltő megjegyzéseket tett továbbá a menekültekkel szemben, és bírálta a menekültpolitikát, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatását – írja a Tagesspiegel. 

Az eredménytől függően határoz a berlini rendőrség majd arról hogy továbbra is alkalmazza-e a dolgozót – közölte a rendőrség.

A férfi nem rendőrként vagy rendőrtisztként, hanem biztonsági őrként dolgozott a rendőrség objektumvédelmében,

ahol az alkalmazottak kormányzati épületek, nagykövetségek és zsinagógák őrzésével foglalkoznak. Legutóbb pedig irodai alkalmazottként és hivatalnokként dolgozott a rendőrség általános személyzeti tanácsánál, amely 18 ezer rendőr, valamint a rendőri alkalmazottak érdekeit képviseli.