A jemeni húszi lázadók által kilőtt ballisztikus rakéták kisebb károkat okoztak pénteken a Vörös-tengeren áthaladó, Panama lobogója alatt közlekedő olajszállító tartályhajóban – írta a The Guardian.

Jemen
Járőröző hajók a Vörös-tengeren / Fotó: Khaled Ziad / AFP

Az AP jelentése szerint a támadás a húszik által indított akciók újbóli sűrűsödésére utal, miután viszonylag elcsendesedett a hadjáratuk a Hamász elleni izraeli háború miatt a Gázai övezetben. 

A lázadók három rakétát lőttek ki a támadás során, amelyek közül az egyik megrongálta a Panama lobogója alatt közlekedő, Seychelle-szigeteken bejegyzett Andromeda Start

– közölte az amerikai hadsereg központi parancsnoksága. Az Ambrey nevű biztonsági cég tájékoztatása szerint a tartályhajó „Oroszországhoz kötődő kereskedelemben vesz részt”. A hajó az oroszországi Primorszkból az indiai Vadinarba tartott.

A húszi katonai szóvivő, Jahija Szarí később a lázadók által sugárzott, előre rögzített nyilatkozatban vállalta a támadást szombaton. Megfogalmazása szerint a tartályhajót „közvetlenül eltalálták”.

Egy másik hajó, az Antiqua-Barbados lobogója alatt közlekedő, Libéria által üzemeltetett Maisha szintén a közelben volt a támadás idején – közölte az Egyesült Államok. A támadás a jemeni Mocha mellett történt, a Vörös-tengert az Ádeni-öböllel összekötő Bab el-Mandeb-szoros közelében.

Az amerikai tengerészeti hatóság szerint a húszik eddig több mint 50 támadást indítottak a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, november óta egy hajót elfoglaltak, egy másikat pedig elsüllyesztettek.