Egyre több a politikai okból elkövetett támadás Németországban. A tendencia évek óta megfigyelhető, így nem csak az európai parlamenti választási kampánynak tudható be. A testi sértésig elfajuló erőszakos támadások sorozatát egyesek már a nácik felemelkedését kísérő politikai agresszióhoz hasonlítják – számolt be a Politico csütörtökön.
Matthias Ecke, a balközép Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa kórházba került, miután a múlt héten egy négy fiatalból álló csoport megverte, amikor Drezdában kiakasztotta kampányplakátjait. Ecke többek között arccsont- és szemgödörtörést szenvedett. A városban aznap este a Zöldek egyik aktivistáját is megtámadták. Őt egy csoport egyik tagja kétszer úgy arcon vágott, hogy az aktivista a földre esett, majd a támadó a társaival együtt többször belerúgott. Szintén Drezdában és múlt héten a Zöldek egyik helyi jelöltjét egy férfi félrelökte, letépte az éppen felragasztott plakátjait, majd egy fiatal nő társa leköpte. Mindezt tették úgy, hogy Yvonne Mosler televíziós stábbal forgatott. A napokban pedig a volt berlini polgármestert, Franziska Giffey SPD-s politikust támadták meg egy könyvtárban. Őt egy férfi hátulról egy „kemény tartalommal teli táskával” fejbe vágta a rendőrség szerint.
A politikusok elleni legutóbbi támadások „a német történelem legsötétebb fejezetére emlékeztetnek”
– fejezte ki aggodalmát Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália konzervatív miniszterelnöke a német közszolgálati televíziónak adott interjújában.
Az erőszakhullámba tartozik például az is, hogy Izraelt gyűlölők Molotov-koktélt dobtak a berlini városházára, az épületben jelentős károk keletkeztek.
A közelmúltban bekövetkezett támadások miatt a Nancy Faeser német belügyminiszter több tartományi kollégájával egyeztetett az erőszakos fellépések visszaszorítására és kilátásba helyezték a büntetési tételek szigorítását.
Németország 2001 óta tartja nyilván, hogy hány politikai okból elkövetett bűncselekmény történt a területén. Ez alapján a legtöbb 2022-ben történt, amikor csaknem 59 ezer ilyen támadást követtek el, amelyből négyezer erőszakos természetű volt. Tavaly 234 politikust és pártképviselőt bántalmaztak, ami meredek emelkedés az előző évhez képest.
A politikusok egy része a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért pártot (AfD) és a felbátorodott szélsőjobboldalt hibáztatja az eszkalációért.
A német rendőrség szerint Ecke egyik támadóját szélsőjobboldali ideológia befolyásolta.
Mely pártok képviselőit érte legtöbbször támadás?
AfD-politikusok is váltak politikai erőszak áldozataivá. Tavaly 86 alkalommal támadták meg őket, többször, mint bármely más párt képviselőit. A második legtöbbet megtámadott párt a Zöldek volt, aminek a politikusait 62-szer érte megfélemlítés. Ha minden típusú bűnözői támadást számításba veszünk, beleértve a fenyegetést és a rágalmazást is, akkor viszont messze a Zöldek a leginkább érintett párt: ellenük tavaly 1219 atrocitás történt, míg az AfD ellen 478.
A támadások nemcsak a politikusok, de a kisiskolások ellen is megszaporodtak. A német sajtó egyre többet cikkez a brutális iskolai bántalmazásokról. A rendőrségi statisztikák szerint az erőszakos esetek száma az utóbbi időben jelentősen nőtt.