Közélet

Simán letette a több százmillió forintnyi óvadékot a korrupcióval vádolt ukrán miniszter

Mikola Szolszkij így szabdlábon védekezhet a vádakkal szemben. Az ukrán agrárminiszter korrupciós ügye több milliárd forint értékű föld megszerzését érinti.

Letette pénteken a 75,7 millió hrivnyás (700 millió forint) óvadékot a korrupció vádja miatt előbb lemondani kényszerült, majd letartóztatott Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszter, így szabadlábon védekezhet a vádakkal szemben, amelyeket tagad.

A,Man,Giving,Bribe,Money,In,A,Brown,Envelope,To, korrupció
Fotó: Shutterstock

A hatóságok szerint a politikus 2017 és 2021 között, még 2022-es miniszteri kinevezése előtt követte el a mintegy 7 millió dollár (2,5 milliárd forint) értékű földügylettel kapcsolatos bűncselekményt.

A bukott agrárminiszter csütörtökön nyújtotta be lemondását, de technikailag még mindig a posztján van, amíg a parlament el nem fogadja azt. Mint a Reuters írja, 

ő az első miniszter Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt, aki személyében is érintett egy korrupciós ügyben.

A 44 éves Szolszkij volt annak az ukrán erőfeszítésnek is a középpontjában, amely az ukrán gabonatermelés fenntartását célozta az orosz invázió árnyékában.

 

Mikola Szolszkij háború óvadék Volodimir Zelenszkij korrupció
Kapcsolódó cikkek