Félfordulatot hajtott végre a kormány a gazdaságpolitikában. A tavalyi választások után nagyszabású keynesi gazdaságpolitikába kezdett: adócsökkentés és közmunkaprogram, egyedül az alacsony kamat hiányzott. A növekedés kezdetben elégségesnek tűnt, még a foglalkoztatottság is háromszázalékos ütemben bővült, amely megközelítette a rendkívül ambiciózus évi 100 ezres növekedési ütemet.
Aztán kiderült, hogy a világban a kormányzatok rosszul mérték fel a gazdaságok ciklikus és trendszerű komponensét. Kiviláglott, hogy a fejlett gazdasági térségekben a növekedés jelentős része a költségvetési és jegybanki ösztönzőkből táplálkozott, s ezek kifutásával csak jóval lassabb bővülés várható. Örülhetünk, ha elkerüljük az újabb recessziót. A lassulás váratlanul érte a piacokat, és mint általában a gazdasági visszaeséseknél, a kijózanodás ezúttal is sokkszerű volt.
Lényegében arról van szó, hogy a fejlett országok többsége a világháborút követően a keynesi logikának megfelelően igyekezett tompítani a ciklikus visszaeséseket gazdaságpolitikai eszközökkel. Egyetlen hiba csúszott be: az állami és magánadósság nem ciklikus, hanem trendszerű emelkedő pályát írt le az elmúlt évtizedekben. Az adósságok rendre gyorsan emelkedtek a visszaesések és ösztönzők életbeléptetése idején, de csak stabilizálták azokat a ciklusok felszálló ágában, és nem csökkentették vissza. A tartozások mára olyan szintet értek el, ahonnan már nincs tovább, a magánszektor adóssága pedig tartósan csökkenő pályára állt. E nélkül viszont a növekedés nem indult be, így nem működött a bővülésre aspiráló kormányzati gazdaságpolitika. A fordulatot az tette teljessé, hogy az államadósság-pálya stabilizálása érdekében megindult a költségvetési stabilizáció, s ez tovább rombolta a növekedési kilátásokat. A gazdaságpolitika így elvesztette mozgásterét, megbénult.
Magyarország lényegében hasonló fordulaton esett át, és szerencsénkre a kormányzat gyorsan egy jelentős, a GDP 3 százalékát megközelítő kiigazításról döntött. A kormány egy kockázatos gazdaságpolitikai pályát próbált ki, a világ azonban megváltozott. A korrekcióban sajnálatos, hogy a tavasszal betervezett kiadáscsökkentés nem haladt elég gyorsan, így újból az adóemelés fegyverét vetik be.
A kormányzati célok viszont maradtak: alacsony adókkal javítjuk a versenyképességet. Erről majd akkor derül ki, hogy működik-e, ha visszatér a konjunktúra. A legvitatottabb eszköz az egykulcsos adó. Az világos, hogy a régióban uralkodó szja-rendszerről van szó, Magyarország pedig elsősorban nem a nyugattal, hanem a régió többi országával versenyez. A bevezetés körülményeit viszont lehet vitatni. Felvetődik, hogy a lassabb bevezetés nem lett-e volna jobb. A jelen helyzetben segítette volna a bevételek kiszámíthatóságát. A másik oldalon a lassítás mindig veszélyes, mert lehet, hogy menet közben elpártol a támogatottság. A gazdaságpolitika általában lassan lép, de akkor nagyobbat. A másik kérdés, hogy helyes-e az adójóváírást megszüntetni. Az alacsony keresetűeket méltánytalanság éri, ezt a kormány minimalizálni igyekszik. Ez így sem kockázatmentes, mert lehet, hogy az alacsony keresetűek körében a munkanélküliség emelkedik majd.
Mérlegelni kell még, hogy az egymillió főt meghaladó minimálbéresek többsége valószínűleg eltitkolja a jövedelmét, ez pedig a többséget érinti méltánytalanul. Ezen a ponton a régióban jellemzőtől eltérő megoldást választ a kormány, tehát itt lehet a legnagyobb a kockázat.
A végeredményt sajnos nem lehet kísérleti, csak tapasztalati úton elbírálni, így leghamarabb a jövő évben lehet némi fogalmunk arról, hogy milyen hatásokkal jár. Közben Európa is válságon megy át, így igazán majd akkor lehet pontosabb véleményt alkotni a változtatások eredményéről, ha visszatér a konjunktúra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.