Októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – írta pénteki gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kiemelték: az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké viszont 2,6 százalékkal csökkent, miközben a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,0 százalékkal magasabb volt a szeptemberinél.
Mintegy 9 százalékkal esett vissza a legnagyobb súlyú ágazat termelése
Októberben az előző év azonos hónapjához képest:
- a két építményfőcsoport szerinti termelés ellentétesen alakult: az épületeké 2,0 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 2,6 százalékkal csökkent.
- Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 14,1, az egyéb építmények építésében 2,9 százalékkal nagyobb volt a termelés.
- A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 8,9 százalékkal visszaesett.
- A megkötött új szerződések volumene 11,7 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 9,3, az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződéseké 13,9 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
- Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 31,0, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 14,4, az egyéb építményekre vonatkozóké 42,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
A KSH megerősítette: 2023 első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 4,2 százalékkal csökkent.
Egy korábbi felmérésből kiderül, a magyar vállalkozások tevékenységét idén leginkább a megrendelések hiánya, az és a szakemberhiány akadályozta. Ezek a cégek a szerződésmódosításokra, a nagy áremelkedések előtt kötött szerződések esetében az árkülönbözetek kifizetésére, a megrendelőkre, új szabályokra, olcsóbb finanszírozási lehetőségekre, jellemzően 5 százalék körüli hitelkamatokra vártak egész évben. A többség úgy gondolja, jövőre 50–80 százalék között lesz a bevétele az ideihez viszonyítva.
Perek sokasága indul az építőiparban: 250 milliárd forintra nőtt a lánctartozások összegeA várakozások éve volt az idei a magyar építőipar számára, az ágazati cégek megrendelőkre, új szabályozási környezetre és alacsonyabb hitelkamatokra vártak. Súlyos probléma a 250 milliárd forintra hízott lánctartozás, minden negyedik érintett készül perre kintlévőségének behajtása érdekében. |