BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem úsztuk meg az adóemelést: Áthárítják a bankok a tranzakciós adót

Ősztől drágábban bankolunk, a hitelintézetek egymás után hárítják át ügyfeleikre a tranzakciós illetéket - írja a Népszabadság keddi számában.

A lap írása szerint mióta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június közepén bejelentette, hogy a várttól elmaradó bevételek miatt augusztus elsejétől az átutalások esetében a jelenlegi kettőről három, míg a készpénzfelvételnél háromról hat ezrelékre növelik a tranzakciós illetéket, az utóbbi esetben pedig eltörlik a hatezer forintos plafont is, a bankok egymás után teszik közzé az emelés tovább terheléséről szóló hirdetményeket.

A piac döntő részét lefedő nyolc nagybankból eddig négy lépett, és mivel a pénzintézeteknek a hatálybalépés előtt hatvan nappal kell megjelentetniük új kondíciójukat, a tranzakciós illeték áthárítása elcsúszva jelenik meg az ügyfeleknél - olvasható a Népszabadságban.

Egy héttel a bejelentés után, még az emelésről szóló jogszabálytervezet elfogadása előtt az MKB Bank jelezte, hogy augusztus 28-tól változtat díjtételein, mégpedig ugyanolyan mértékben, ahogyan a törvénymódosítással a pénzintézet terhei is emelkednek.

Az OTP július 4-én közzétette, hogy augusztus elsejétől hatályos kondíciós listájában több számlacsomag esetében is módosította a kedvezményes pénzfelvételhez kapcsolódó díjakat. A pénzintézet legáltalánosabb számlacsomagja, a Tempó esetében adott hónapban az első két készpénzfelvétel díja saját ATM esetében most még három ezrelék, augusztustól viszont már kétszer ennyit kér el a bank – írja a Népszabadság.

A második legnagyobb lakossági bank, az Erste szeptember 2-től lép. A pénzintézet az új tranzakciós illetékkulcsoknak megfelelően árazza át termékeit, vagyis az utalásoknál három ezreléket, de legfeljebb hatezer forintot számít fel pluszban saját díjain felül, míg a készpénzes ügyleteknél hat ezreléket, de plafon nélkül. A legnagyobb meglepetés, hogy az Erste már a Szupernulla számlacsomagnál sem nyeli le a tranzakciós illetéket: az eddig nulla forintba kerülő saját ATM-használat, vagy az internetes és telebankos átutalási megbízások után ősztől az ezt a szolgáltatást használó ügyfelek is elkezdhetnek ismerkedni a közteherrel.

A Budapest Bank egyes számlatípusok esetében eddig is felszámította a tranzakciós illetéket a kártyás vásárlásoknál, így az Alapszámla vagy a Függetlenség csomag esetében a teher augusztus 28-tól az eddigi kettőről három ezrelékre nő.

A nagybankok közül tegnapig nem tett közzé honlapján új kondíciós listát a CIB, a K & H, a Raiffeisen és az UniCredit. A pénzintézetek közül jelenleg a Raiffeisennél kell fizetni a kártyás vásárlásért, a bank két ezreléket, legfeljebb hatezer forintot számláz.

A közepes és kisebb bankok sem maradnak le a nagyok mögött a megemelt tranzakciós illeték áthárításában a lap beszámolója szerint. A Volksbank szeptember 2-től, a Citibank szeptember 5-től, míg az FHB szeptember 9-től vezeti be új díjtáblázatát. A Volksbanknál érdekesség, hogy a készpénzfelvételnél marad a hatezres sapka, az FHB-nál viszont a mobilfeltöltés után is meg kell fizetni a három ezreléket.

A legváratlanabbat a Citibank húzta: a pénzintézetnél az ősztől fizetni kell a kártyás vásárlások után is. Ez alól egyedül az új 0 Ft-os számlacsomag jelent kivételt, ám ehhez legalább kétmillió forintos egyenleg kell – talán erre gondolt Varga Mihály gazdasági miniszter, amikor a parlamentben egy kérdésre válaszul azt mondta, lehet még találni olyan bankot, amely nem hárítja át a tranzakciós illetéket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.