BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb nagy fogás a pénzügyőröknél

Néhány napon belül többször is nagy fogásuk volt a pénzügyőröknek: a múlt héten egy 46 millió forintot meghaladó csempészcigaretta-rakományt foglaltak le, most pedig 58 millió forint értékű magyar adójegy nélküli dohányárura bukkantak.

Ez utóbbi esetben a nyomozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy időben 4 helyszínen tartottak házkutatást, mely során 2,5 millió forint készpénzt, az ott parkoló autókban pedig 64 ezer doboz csempészcigit  találtak – közölte Sipos Jenő, a vámszervezet szóvivője. 

További bűnügyi információk alapján a pénzügyőr nyomozók igazoltattak egy Mátészalkáról Jármi irányába közlekedő Mitsubishi tehergépkocsit és az azt szorosan követő járművet. A Mitsubishi rakterében 27 ezer doboz magyar adójeggyel nem rendelkező cigarettát szállítottak, míg a mögötte haladó autóból 8 millió forint készpénz került elő. Az igazoltatás megkezdésekor egy ukrán állampolgár is a helyszínre érkezett.

A pénzügyőrök a cigarettát, a szállításukra használt járműveket és az összesen 10,5 millió forint készpénzt lefoglalták. A 9 elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki jelentős értékű jövedéki termékre elkövetett jövedéki orgazdaság bűntett elkövetése miatt, mely bűncselekményre 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.