BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cséfalvay: A kormány nem akar az Európai Bíróság elé menni

A kormány az Európai Bizottsággal kialakult vita mielőbbi rendezésére törekszik - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán egy bécsi gazdasági konferencián.

Az államtitkár hozzátette, a kormány nem akarja, hogy az ügy az Európai Bíróság elé kerüljön. Amennyiben az Európai Bizottság által megnevezett pontok sértik az európai uniós szerződést, a kormány, illetve a parlament meg fogja változtatni azokat - mondta.

Elmondta, örül annak, hogy ismertté váltak a konkrét vitapontok, mert így lehetségessé vált az azokról való tárgyalás. Előzőleg csak néhány nyilatkozatot lehetett hallani, amelyből nem derült ki, hogy a bizottság közelebbről mit nehezményez - tette hozzá. Vannak olyan pontok - mondta -, amelyekben nagyon gyorsan lehetséges a megegyezés. Példaként rámutatott, hogy a vitatott pontok közül egyeseket a korábbi jegybanktörvény is tartalmazott, illetve korábban is a gyakorlat részei voltak - tette hozzá.

   
Kijelentette, a kötelezettségszegési eljárás egyáltalán nem szokatlan az Európai Unióban, de Magyarország most "rivaldafényben" van az IMF-fel folytatott tárgyalások miatt. A nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó kérdésre felelve kijelentette, úgy gondolja, a kormány támogatni fogja a korábbi harmadik pillér, az önkéntes magánnyugdíj-pénztár fejlődését.

   
Emlékeztetett arra, hogy a válságadókat és a bankadót ideiglenes jelleggel vezette be a kormány. Kiemelte, hosszú idő után a jelenlegi az első kormány, amely viszonylag alacsonyan tartotta a költségvetési hiányt. Kifejtette: 2010-ben 4,2 százalékos volt a GDP-hez viszonyított deficit, az elmúlt időszak választási éveiben ennél magasabb.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.