BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymillió kétkezi munkásra és állami cégekre vágyik Demján

Demján Sándor szerint szükség van az érdekegyeztetésre a munkaadói szervezetek és a szakszervezetek között a versenyszférában.

Sok közös érdek van, amelyek mentén együtt lehet működni, és közös álláspontot kialakítani - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke kedden Budapesten a "Munkából élnénk!" címmel rendezett nemzetközi konferencián, amelynek középpontjában a készülő új Munka törvénykönyve áll.

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) közös rendezvényén Demján Sándor hangsúlyozta: Magyarországon legalább egymillió fizikai munkásra, termelőre van szükség, ehhez a munkát tisztelni kell, a szakmunkást nem szabad lenézni. Hozzáfűzte ugyanakkor: csak a versenyképes szakmát adó képzéseket lehet támogatni az adófizetők pénzéből.

A VOSZ részéről egyben felajánlotta a szakszervezeteknek, hogy a versenyszféra ügyeiről egyeztessenek, mert - mind mondta - a munkaadók is érdekeltek abban, hogy erős szakszervezetek legyenek.

"Foglalkoztatásba integráló" állami vállalatokat kell létrehozni Magyarországon, mivel a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv-knak) nincs elegendő tőkéjük - mondta Demján Sándor. Úgy vélekedett, hogy az európai átlagnál nagyobb ütemben kell növelni a termelést, ehhez kell igazítani a hazai foglalkoztatás szerkezetét.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke kifejtette: a jelenlegi Mt. "egyenszabályozást" kényszerít rá a munka világára, a vállalkozások méretétől, működési területétől függetlenül, és elsősorban a nagyüzemi ipari termelésre van kitalálva. A munkahelyek többsége ma már nem ilyen - hangsúlyozta Rolek Ferenc.

Az Mt.-nek segítenie kell a versenyképesség fejlődését, meg kell teremtenie a differenciált szabályozást, teret kell adnia a helyi megállapodások megkötésének, meg kell szüntetnie a szakszervezet és üzemi tanács indokolatlan kettőségét, és hozzá kell járulnia a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentéséhez - emelte ki Rolek Ferenc. A minisztériumi tervezetet tartalmilag jónak nevezte, és úgy értékelte, hogy az a 21. századra szabja a munkaügyi viszonyokat. Jó kiindulási alap, most azon kell gondolkozni, hogy hogyan lehet egy mindenki számára megfelelő tervezetet kialakítani - mondta.

Rolek Ferenc szerint az új Mt. tervezete "lényegesen családbarátabb" a jelenleginél, példaként említette, hogy szigorítja a vasárnapi munkavégzés elrendelését, általánossá teszi a vasárnapi pótlékot, emellett kötelezően bevezeti, hogy minden munkáltatónak biztosítania kell a gyermek három éves koráig az anya részmunkaidős foglalkoztatását.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.