BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többezer forintot vesz el a legszegényebbektől a kormány - Policy Agenda

A költségvetés benyújtásakor készített elemzésében a Policy Agenda már felhívta a figyelmet arra, hogy a 2011. évre tervezett kiadások között jelentősen csökken a szociálisan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására szánt keretösszeg. A szervezet szerint a legszegényebbeknek még nehezebb lesz a megélhetés, és az állam kivonulásával a probléma kezelése teljes mértékben átkerül az önkormányzatokhoz.

A Policy Agenda kiszámolta, hogy mit jelent a korábbi és az új program azok számára, akik szociális helyzetük miatt részt vettek/vehettek az Út a munkához programban. Az, aki 2010-ben törvényi minimumot dolgozhatott csak, azaz 90 munkanapot, és a többi időre rendelkezésre állási támogatást kapott az havi átlagban nettó 32 814 forintot kapott kézhez.

Az új szabályok alapján könnyen lehet, hogy a település nem biztosít munkalehetőséget, és az is kérdéses, hogy a munkaügyi központok ennyi embernek képesek e képzési lehetőséget hat hónap időtartamra biztosítani. Amennyiben az önkormányzat racionálisabban áll hozzá a kérdéshez, akkor a központi forrásokból biztosít 30 napon keresztül egy négy órás foglalkoztatást és a többi időre a bérpótló juttatást adja oda.

Ebben az esetben éves átlagban 28 806 forintot kap az, aki a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programban vesz részt ez 13 százalékkal kevesebb, mint ebben az évben. Természetesen az önkormányzat megteheti, hogy nem csak egy hónapon keresztül biztosít négyórás munkát, hanem hosszabb időtartamra, de ehhez az is feltétel, hogy a központi költségvetésből legyen erre fedezet, ami egyelőre nem látható.

Összességében a legszegényebbek helyzete tovább nehezedik, hiszen az állam gyakorlatilag elengedi a kezüket, mivel a kormánytól lényegében független önkormányzatok hozzáállásától függően kaphatnak segítséget, vagy éppen veszíthetik el minden jövedelmüket. Feltételezhető, hogy egy ilyen súlyos döntés meghozatalakor fontos szempont lehet a központi  költségvetési kiadások csökkentése, de álláspontunk szerint egyértelmű,  hogy a Fidesz számára nem éri meg, hogy egy ekkora megtakarításért cserébe, ekkora politikai kockázatott vállal. Ez a lépés ugyanis beláthatatlan következményekkel járhat az Európai Unió soros elnökségére készülődő ország és annak kormánya számára, hiszen még kilátástalanabb helyzetbe hozza a legszegényebbeket, és egyúttal tovább növeli a radikális megoldást sürgetők táborát is. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.