BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálhatják, betartja-e Ciprus a pénzmosás elleni szabályokat

A német szövetségi kormány szemmel láthatóan feladja ellenállását a Ciprus részére tervezett EU-segélycsomaggal szemben.

Noha a Süddeutsche Zeitung információi szerint Wolfgang Schauble pénzügyminiszternek továbbra is nagy fenntartásai vannak, berlini kormánykörökben azt hangoztatják, hogy az európartnerek, nevezetesen az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank részéről jelentkező nyomás olyan nagy, hogy végül is részt kell venni egy mentőakcióban.

Ez a feltevés annál is inkább áll, mert a jelek szerint Ciprus most első ízben kész mélyreható reformok megvalósitására. Ráadásul a segélycsomag összege kisebb is lehet annál, mint ahogy tartottak tőle eddig. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint az eurócsoport megerősitette, Nicosia most első ízben kész arra, hogy független szakértők a helyszínen megvizsgálják, betartja-e Ciprus a pénzmosás ellen hozott szabályokat.

Ezenkivül Vasszosz Siarli pénzügyminiszter csütörtökön Hágába utazik, hogy tárgyaljon Jeroen Dijsselboemmel, az eurócsoport vezetőjével. Továbbá információk szerint a ciprusi bankoknak esetleg kevesebb pénzre van szükségük annál, mint amennyitől tartottak. A ciprusi kormány ugyanis időközben arra számit, hogy az eddigi tiímilliárd euró helyett csak nyolcmilliárd euróra lenne szüksége a bankok szanálására. Pénzügyi tehermentesités lehetőségére utal az a Moszkvából érkezett jelzés is, mely szerint Oroszország további két évi türelmi időt akar biztositani Ciprusnak a neki nyújtott 2,5 milliárd euró összegű hitel visszafizetésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.