BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

33 milliárd eurós extra kiadást jelent a görög időhúzás

Tegnap a befektetői figyelem középpontjában a görög fejlemények mellett az amerikai költségvetés kilátásai álltak, mindkét tényező az óvatosságot erősítette – írja elemzésében a CIB.

Az Eurogroup tegnapi ülésén – ahogy arra számítani lehetett – nem született döntés arról, hogy  Görögország megkapja a mentőcsomag következő 31,5 milliárd eurós részletét, annak ellenére sem, hogy  a parlament vasárnap elfogadta a 13,5 milliárd eurós kiigazítási csomagot. Az EU álláspontja szerint a  folyósításhoz meg kell várni a trojka következő jelentését az adósságpálya fenntarthatóságáról, és csak  ennek a fényében lehet dönteni arról, hogy Görögország teljesítette az elvárásokat. Rövid távon a legakutabb  problémát a november 16-i 5 milliárdos kincstárjegy lejárat jelenti, amelynek refinanszírozását azonban  minden bizonnyal sikerül megoldani – így csőd eseményre a CIB elemzői szerint nem lehet számítani.

Az Eurogroup vezetője, Jean-Claude Juncker újabb pénzügyminiszteri értekezletet hivott össze november 20-ra a tárgyalások folytatására. A miniszterek elvben egyetértettek abban, hogy Görögországnak két évet kell biztosítani arra, hogy elérje a kitűzött takarékossági célokat. Ám a kulcsprobléma, hogy a 32 milliárd euró összegű finanszírozási hiányt honnan fedezzék, még nincs megoldva. Juncker és az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde jelezték, több lehetőség áll rendelkezésre, s mindezeket "elfogulatlanul" meg kell vizsgálni. Ám máris jelentős véleménykülönbségek alakultak ki a kérdésben az IMF és az eurózóna között - mutat rá a FAZ. "Dolgozunk a véleménykülönbségek megoldásán" - fogalmazott Lagarde. 

Valószínűnek tűnik, hogy több intézkedés kombinációját fogadják el, ezeknek azonban mindegyike növeli az adósságterhet. A fizetési határidő kitolása mellett szóba került, hogy Athén az EFSF vagy az ESM bevonásával jutna pénzhez, amivel azután a saját államkötvényeit vásárolna vissza. Az IMF már többször követelt újabb adósságcsökkentést Görögország részére. de Jean-Claude Juncker ezt egyelőre "valószínűtlennek" tartja.

A bökkenő az Equilor szerint csak ott van, hogy a görög miniszterelnök szerint péntekre kifogy a pénzből az ország. Az Equilor arra számít, hogy még időben megérkezik a segítség – ahogy az eddigi epizódokban is láthattuk.

Az EU kicsit furcsán viselkedik, hiszen a görögök, úgy tűnik, hogy most már megcsinálják a házi feladatot, ennek ellenére az EU, de még inkább az IMF hezitál - írják az Erste elemzői. Ez pedig nem jó. Ezerrel kellene a jelenlegi kormány mögé állnia az európai politikának, meggyőzve az IMF-et is. Közben pedig a világ a pénteki, amerikai egyeztetési tárgyalásokra figyel. Hiszen fontos lesz, hogy a pénzügyi szakadék tekintetében milyen messze lesznek a republikánus és a demokrata álláspontok. Fontos lenne egy viszonylag gyors egyezség. Így marad a bizonytalanság, amely alapján ma is inkább a csökkenés felé hajlik a világ.

A hosszabb  távú kilátásokat tekintve a legvalószínűbb a CIB szerint az, hogy az ország két év haladékot kap a deficit cél teljesítésére,  a határidő kitolása számítások szerint körülbelül 33 milliárd eurós extra finanszírozási igényt jelent. A nagy  kérdés persze az, hogy ezek a lépések elegendőek lehetnek-e arra, hogy az adósság fenntartható pályára  kerüljön; a válasz pedig nagy valószínűséggel az, hogy nem.

A trojka jelentése a kiszivárgott hírek szerint 2020- ra 144 százalékos GDP-arányos államadósság rátát prognosztizál (szemben a célként megjelölt 120 százalékkal), és a  megjelenő nyilatkozatok azt jelzik, hogy a probléma kezelésében nincs egyetértés az EU, az EKB és az IMF  között. A Valutaalap szerint az adósság lefaragásához elengedhetetlen lenne, hogy a nem magánhitelezők (EU, EKB, európai jegybankok) is leírják görög kitettségük egy részét, ami egyelőre politikailag vállalhatatlannak tűnik. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.