BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CIB: Tovább vághatja a kamatot az MNB

A CIB elemzői szerint a Monetáris Tanács megosztottsága a novemberi döntésnél is a korábbi hónapokhoz hasonló lesz és az eddig kamatvágásra szavazó tagok többségi döntésével novemberben újabb 25 bázisponttal, 6 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat.

Az MNB novemberi kamatdöntésének hátterét tekintve két tényezőt látnak különösen lényegesnek a CIB elemzői. „Egyrészt, mivel a monetáris lazítás szempontjából korábban hangsúlyozott fontosságú IMF-megállapodás nélkül és az inflációs kilátások romlása ellenére is megkezdődhetett a kamatcsökkentési sorozat, nyilvánvalóvá vált a pénzpiaci folyamatoknak (a kockázati prémium alakulásának), illetve a gazdasági növekedés ösztönzésének első helyre kerülése a kamatdöntésekben” – hangsúlyozza Trippon Mariann és Jobbágy Sándor.

Másrészt a konkrét novemberi helyzetet tekintve az előző kamatcsökkentés óta eltelt időszakban a nemzetközi piaci környezet relatíve kedvező maradt, a forint megőrizte stabilitását és relatív erősségét az euróval szemben (mind az előretekintő, mind a historikus volatilitás alig változott), illetve CDS-felárak is csak minimális mértékben emelkedtek, miközben a pénzpiaci FRA jegyzések alapján beárazottnak tekinthető a további monetáris lazítás – olvasható a CIB elemzésében.

Bár a kamatcsökkentés gazdaságélénkítő hatása a jelen környezetben erősen vitatható, valószínű, hogy a vártnál gyengébb harmadik negyedéves előzetes GDP-adat ugyancsak helyet kap a lazítást támogató érvek között – írják a közgazdászok. A gazdaság 1,5 százalékkal esett éves alapon a harmadik negyedévben.

Noha óvatosságra intő tényező lehet a nemzetközi környezet változékonysága és a magyar eszközök továbbra is jelentős érzékenysége a globális hatásokra, a CIB értékelése szerint a fenti tényezők alapján fő forgatókönyv novemberben is egy 25 bázispontos kamatcsökkentés. 2013 elején további csökkentések következhetnek, amennyiben a jelzett piaci feltételek ezt továbbra is támogatják.

 

Világgazdaság Online-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.