BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem 3 ezer fantomcéget törölt a cégbíróság

Tavaly a cégbíróságokat a kiegyensúlyozottabb ügyintézés jellemezte annak ellenére, hogy a jogszabályok új elintézési határidőket vezettek be és többlet faladatokat róttak rájuk – állapította meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT).

A testület szerint a cégbíróságok időszerű ügyintézését jelzi az a tény, hogy törvényes határidőn túli cégbejegyzés szinte alig fordult elő. A cégbíróságok kezdeményezése alapján törölt fantomcégek száma 2 833 volt, 12 százalékkal több, mint 2009-ben. 2010-ben a cégbírósági ügyforgalom legnagyobb részét a változásbejegyzési kérelmek (173 043) tették ki, a módosítási kérelmek száma 6,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A bejegyzési kérelmek mennyisége (47 293) is mintegy ezerrel emelkedett – olvasható az OIT közleményében.

Mint arról az Opten friss felmérése tanúskodik, a cégalapítási kedv májusban gyakorlatilag stagnált a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva (bár az áprilisi csökkenéshez képest előjelet váltott, azaz valamelyest növekedett); mindössze 44 vállalkozással jegyeztek be többet, mint a negyedik hónapban. A növekedés üteme 1,2 százalékos. Májusban 3584 új vállalkozást jegyeztek be, ez az áprilisi 4093-nál 509-cel kevesebb.

Ugyanekkor csúcsot ért el az új felszámolások száma májusban, a hónapban 1600 új eljárást indítottak. Abszolút értelemben is sok kis- és középvállalkozás kényszerült bezárásra, az elmúlt öt évben ugyanis csak öt olyan hónapot jegyzett fel az Opten, amikor ennél több céget vontak felszámolás alá. „Amennyiben a már év eleje óta kiugróan növekvő végelszámolások után a felszámolások emelkedése is megindul, nagyon nehéz évek várnak a cégvilágra” – kommentálta a legfrissebb adatokat Csorbai Hajnalka , a cég stratégiai igazgatója.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.