BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Krízis közeli a helyzet a kórházakban - fizetős ellátásokra lehet szükség?

Ha nagyon gyorsan nem jut több pénz az egészségügynek, vagy nem vállalja fel az állam, hogy ezentúl nem mindenkinek vagy nem az eddigi színvonalú ellátást biztosítja, képtelenek lesznek megőrizni működőképességüket a kórházak. Az intézmények saját erejükből már képtelenek kitörni az adósságcsapdából, a beszállítók pedig nem tudják a kórházakat finanszírozni.

Vagy sürgősen pénzt kell tenni az egészségügyi rendszerbe, vagy vissza kell venni a minőségből, vagy szűkíteni kell az ellátási csomagot, esetleg részben fizetőssé tenni egyes ellátásokat, mert az biztos, hogy a rendelkezésre álló pénzből a mostani egészségügyi struktúra már nem működtethető.

Gyakorlatilag erre a következtetésre jutottak a kórházak vezetői és az orvostechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó cégek azon a tanácskozáson, amelyet a kórházak megállíthatatlannak látszó eladósodása miatt hívtak össze. Számítások szerint ugyanis a kórházi tartozásállomány már most elérte a tavaly év végi, mintegy ötven milliárd forintos szintet.

A megbeszélésen végül is csak az nem volt jelen, aki érdemi befolyást gyakorolhatna a helyzet alakulására: a kormányból mindössze üzentek, hogy egy-két héten belül hajlandók egyeztetni a kérdésben. Velkey György kórházszövetségi elnök szerint a döntéshozók számára egyértelművé kell tenni, hogy az egészségügyi intézmények krízis közeli állapotba kerültek, hamarosan nem tudják az ellátást a megfelelő színvonalon biztosítani, ezért nagyon gyorsan pénzhez kell jutni az alulfinanszírozott intézményeket, és rendszerszerűen is változtatni kell a támogatásukon. „Ennek forrását makroszinten kell megtalálni, és ez az állam feladata” – mondta, hozzátéve: jó lenne, ha amikor a kórházak működőképességének forrásáról beszélnek, nem az lenne a válasz, hogy az egészségügy már kapott pénzt, a béremelésre, mert „az nem ide tartozik”. Azt is aláhúzta, hogy a kórházak már nem tudnak min spórolni, e tekintetben is "elérkeztek a falig".

Az Orvostechnikai Szövetség vezetői rámutattak, hogy miközben már a polgári törvénykönyv is legfeljebb 60 napos fizetési határidőt engedélyez, a valóságban a kórházak átlagosan 150 napra fizetnek. Megjegyezték, hogy a követelések 30 százalékát már a faktorcégek sem fogadják be a magas rizikó miatt, így azonban leállhat a fogyóanyagok, műtéti eszközök szállítása, megállhat a gépek, berendezések karbantartása, különösen azokban a kórházakban, amelyek egy évnél régebben ki nem fizetett számlákat is tolnak maguk előtt.

Ugyanakkor az orvostechnikai cégek vezetői felhívták a figyelmet, hogy az Egészségbiztosítási Alapban jelenleg csaknem 30 milliárdos megtakarítás van, amit akár a tartozások rendezésére is fel lehetne használni. Egy másik lehetőség az adósságrendezésre, hogy mivel a fizetési gondok állami intézményeknél jelentkeznek, az azokat ily módon finanszírozó vállalkozások a követeléseik erejéig mentesülnének adó- és járulékfizetési kötelezettségeik megfizetése alól. Hiszen – érveltek – bizonyíthatóan azért nem tudnak adókat és járulékot fizetni, mert az államháztartáshoz tartozó intézményektől nem jutnak a pénzükhöz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.