BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-csúcsról és moszkvai útjáról is beszélhet Orbán hétfőn

Főként az uniós keretköltségvetés elfogadásával záruló rendkívüli EU-csúcstalálkozó, de a moszkvai munkalátogatás és a török miniszterelnökkel lezajlott hivatalos tárgyalás is szóba kerülhet Orbán Viktor kormányfő hétfői parlamenti beszédében - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI érdeklődésére.

"Elsősorban ezekről a - Magyarország szempontjából kiemelt fontosságú - témákról kíván beszámolni Orbán Viktor a parlament előtt" - mondta Havasi Bertalan.

Hétfőn a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.

Csütörtökön és pénteken Orbán Viktor Brüsszelben részt vett az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló kétnapos tanácskozáson, amely után kijelentette: Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken. Magyarország Litvánia után a második az egy főre jutó támogatásokat tekintve.
   
Ezt megelőzően, kedden Budapesten Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel folytatott megbeszélést a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Törökország sikere biztatás Magyarország számára.

Orbán Viktor a múlt héten Moszkvában tárgyalt, ahol Magyarország elementáris érdekének nevezte, hogy jó viszonyban legyen és szoros együttműködést tartson fenn Oroszországgal. A magyar kormányfő azt is mondta, hogy Magyarország számít Oroszországra energiarendszere bővítésében, vendéglátója, Vlagyimir Putyin pedig jelezte, hogy orosz cégek készek részt venni magyar energiaipari beruházásokban.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.