BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt Horn Gyula

A volt miniszterelnök 81 évet élt.

Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök.


Horn Gyula 1932. július 5-én született Budapesten. Elemi iskolába Angyalföldön járt, de az ötödik osztály után már munkát kellett vállalnia. Előbb műszerész ipari tanuló volt, majd Rosztovban közgazdaságtant tanult. Édesapját 1944-ben a Gestapo elhurcolta és meggyilkolta. 1956 februárjában nősült, felesége Király Anna statisztikus. Két gyermekük van, Anna (1956) és Gyula (1969).

1954 és 1959 között a Pénzügyminisztérium főelőadója volt, 1959-ben került a Külügyminisztériumba, ahol először a szovjet önálló osztály munkatársa lett. 1954-től a Magyar Dolgozók Pártjának tagja.

1956-os szerepvállalása mindmáig tisztázatlan: október vége, november eleje között állítása szerint nemzetőr volt,majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba. Saját korábbi önéletrajzai és máshivatalos okiratok szerint 1956 novemberétől a „forradalmi karhatalmi őrszolgálatnál” volt állományban, 1957 júniusáig. „A körülmények rosszak voltak. A felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. Én a pufajkás osztagban a törvényes rendet védtem” – mondta Horn ötven évvel később a Die Weltnek.

1961-től a szófiai magyar nagykövetség attaséja, majd 1963-tól 1969-ig Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot. Nagykövetségi titkár 1965 és 1968 között, I. osztályú nagykövetségi titkár (1968), majd nagykövetségi tanácsos lett. Ezután MSZMP KB Külügyi Osztályára került, itt politikai munkatárs, konzultáns, illetve osztályvezető-helyettes (1969-1983), 1983 és 1985 között pedig osztályvezető volt.

1985-ben kinevezték külügyi államtitkárrá, 1989-ben külügyminiszter a Németh Miklós vezette kormányban.

1988 júniusától részt vett a Pozsgay Imre által vezetett alkalmi történelmi tényfeltáró munkabizottságban, illetve a háromtagú történelmi albizottságban. 1988. december közepétÕl az MSZMP KB mellett létrehozott nemzetközi, jogi és közigazgatás-politikai bizottság titkára.

Nyugati elismertségét elsősorban a keletnémet menekültek előtti 1989. szeptemberi határnyitás körül játszott szerepének köszönheti. Ő volt ugyanis az, aki 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt a televízió nyilánossága előtt jelképesen átvágta az azt megelőző hónapokban felszámolt műszaki határzár erre a célra meghagyott mintegy tízméteres maradványát. Ez az esemény vált később a vasfüggöny elbontásának látványos jelképévé.

1989-ben az MSZP egyik alapítója lett. 1990-től az MSZP elnökségének tagja, majd az elnöke volt. Az első szabadon választott Országgyűlésbe is beválasztották.

Amikor 1994-ben elsöprő többséggel megnyerte az MSZP a választást, Hornt megválasztották miniszterelnöknek. Programbeszédében azt mondta: célja a szociális piacgazdaság kiépítése és az, hogy Magyarország mielőbb és az elérhető legkedvezőbb feltételekkel csatlakozhasson az Európai Unióhoz. 1997-ben az ő miniszterelnöksége alatt jelezte Brüsszel, hogy megkezdődhetnek a magyar csatlakozási tárgyalások, és néhány héttel az 1998-as választás előtt ez meg is indult, A Horn-kormány működési idejére esett a Bokros-csomag is, valamint ekkor írták alá a legtöbb kétoldalú alapszerződést, és folytatódott a korábban megkezdett privatizáció. Magyarország az ő kormányzása alatt került ki a hitelminősítőknél a bóvli kategóriából, de ennek néha akár 30 százalékos infláció is volt az ára. 1998-ban az MSZP ellenzékbe szorult.

1996 és 2003 között a Szocialista Internacionálé kelet-európai alelnöke volt. 2002-ben, az MSZP újbóli hatalomra kerülése után kormányzati pozíciót már nem vállalt, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kinevezte EU-különmegbízottnak. 2004-ben az MSZP Európai Parlamenti választási listájának 2. helyén volt, de még a szavazás előtt bejelentette, hogy nem vállalja a képviselőséget.

A 2006-os választáson még bejutott a Parlamentbe, de jelölése már csupán szimbolikus volt a szocialisták számára, tényleges munkát nem végzett utolsó ciklusában. Horn 2007. szeptember 16-án kórházba került, azóta nem szerepelt a nyilvánosság előtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.