BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdektelenségbe fullad az olasz választás?

Vasárnap délig a szavazásra jogosult 50 millió olasz 14,94 százaléka adta le voksát a parlamenti választásokon a római belügyminisztérium jelentése szerint.

Az ennél alacsonyabb korábbi adat a szavazásban érintett több mint nyolcezer önkormányzatnak csak a felére vonatkozott. Az új adat az összes szavazókörzetet lefedi - pontosította eredeti bejelentését a minisztérium. Négy órával az urnák megnyitása után a részvételi arány alacsonyabb volt a 2008-as parlamenti választásokon ugyanebben az időpontban mért 15,15 százaléknál.

A politikusok sorában elsőként Giorgio Napolitano államfő szavazott. Napolitano újságíróktól kísérve gyalog tért vissza az elnöki palotába, egy presszóban még egy kávéra is megállt. Elmondta, reméli, minél többen mennek el szavazni, "mivel erre ösztönzi az olaszokat az alkotmány is".

A centrumpárti koalíció miniszterelnök-jelöltje, Mario Monti Milánóban szavazott. Twitter-fiókján közölt üzenetében Monti azt írta: a szavazás a demokrácia lényege. "Szavazni kötelesség" - írta szintén a Twitteren Roberto Maroni, az Északi Liga elnöke. Milánóban szavazott Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke is.

A szavazókörzetbe belépésekor Berlusconi ellen a Femen nőjogi mozgalom három orosz tagja tiltakozott. Meztelen felsőtesttel azt kiabálták, hogy "Elég volt Berlusconiból!" Berlusconi "túlzásnak" nevezte a tiltakozást. Hozzátette: "a józanul gondolkodó olaszok tudják, hogy egyetlen egy pártra érdemes szavazni".

A Bolognában szavazó Romano Prodi, egykori kétszeres olasz kormányfő kijelentette, hogy "szavazni csendben kell, kommentárok nélkül".

Hétfő délutánig közel 50 millió olasz szavazhat. Ebből 3,5 millió külföldön élő olasz postán küldte el szavazatát. Az összesítések szerint hárommillió az először választók száma. Az olasz választások összköltsége 390 millió euró, minden szavazókörzetre átlagosan 6 ezer euró költség jut.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.