BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fasizmus felé tartunk? - 22 százalék szerint van benne valami

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a felnőtt lakosság több mint kétharmada nem érzékel Magyarországon fasisztadiktatúra-veszélyt, ugyanakkor az LMP és a Demokratikus Koalíció szavazóinak többsége egyetért a diktatúra kiépülésével kapcsolatos kijelentésekkel.

A Századvég 2012. november 13. és 15. között készített felmérése során azt vizsgálta, hogyan vélekednek a választók a politikai nyilvánosságban az elmúlt időszakban több alkalommal elhangzott állításról, hogy "Magyarország fasisztává válik" és a kormány tevékenységét "az önkényuralmi logika" mozgatja.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott kutatási összefoglaló szerint a felnőtt lakosság jelentős többsége, 67 százaléka nem ért egyet azzal az állítással, hogy az ország fasiszta diktatúra felé sodródik, míg a válaszadók körülbelül ötöde (22 százalék) szerint van igazságtartalma az aggodalmaknak, 11 százalékuk pedig nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani a kérdésben.

Az 500 felnőtt megkérdezésével készített telefonos közvélemény-kutatás megállapította, hogy a politikai önbesorolás szerint minden csoportnál abszolút többségben vannak azok, akik nem tudnak azonosulni az elhangzott véleménnyel. A magukat baloldalinak vallók 53 százaléka nem ért egyet a fasiszta hasonlat igazságtartalmával, a középen állók 62 százaléka, a politikai önbesorolásukban bizonytalanoknak pedig 60 százaléka vélekedik így. A jobboldaliak esetében 89 százalék tartja alaptalannak a diktatúra kiépítésére vonatkozó vádakat.

A demokráciakritikára ugyanakkor az LMP és a Demokratikus Koalíció szavazói a legfogékonyabbak, az előbbi csoport 68 százaléka, az utóbbi 60 százaléka azonosult a kijelentéssel, míg az összes többi csoport, így az MSZP szimpatizánsai esetében is 50 százalék alatt van azok aránya, akik egyetértenek a diktatúra kiépülésével kapcsolatos kijelentésekkel.

A Jobbik szavazóinak 55 százaléka nem azonosul az állítás valóságtartalmával, míg a Fidesz szavazóinak 92 százaléka, a KDNP-szimpatizánsok 100 százaléka szerint nem épül fasiszta diktatúra Magyarországon.
   

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.