BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a németek is ellenőriznék a határt

Egy német település polgármestere a lengyel határon visszaállítaná az ellenőrzést.

Mióta Lengyelország 2007-ben csatlakozott a schengeni térséghez, 32 százalékkal nőtt a régióban a lopások száma, ezért vissza kellene állítani a határellenőrzést – jelentette ki Klaus-Dieter Hubner, a német–lengyel határon fekvő Guben település polgármestere. Szerinte annak a kockázata, hogy bárkit bármikor ellenőrizhetnek a határon, visszarettentené a bűnözőket – írja a Die Welt.

A helyi rendőrség azonban gyorsan igyekezett lehűteni a kedélyeket. Kétségesnek tartják ugyanis, hogy az állandó ellenőrzés visszaállítása valóban hasznos lenne. Úgy ítélik meg, a jelenleg alkalmazott mobil ellenőrző csoportok és a véletlenszerű vizsgálatok hatékonysága megfelelő.

Az ügy pikantériája, hogy épp a német politikusok, köztük kormánytagok nyilatkoztak a legindulatosabban, miután Dánia július elején vámosokat telepített a Németországgal és Svédországgal közös határokra, újra bevezetve ezzel a belső határok ellenőrzését. Hubner a kisebbik koalíciós partner, a Szabad Demokrata Párt (FDP) tagja. Két hete pedig éppen az FDP aktivistái szólították fel Dánia bojkottjára a nyaralni vágyó németeket. A dán tengerpart ugyanis a németek egyik kedvelt üdülési célpontja.

Időközben az Európai Bizottság megkezdte annak vizsgálatát, hogy a dánok által bevezetett ellenőrzések összhangban vannak-e a schengeni szabályokkal. A Ritzau dán hírügynökség szerint a bizottság szakemberei nyomát sem találták a határokra telepített vámosoknak, amikor csütörtökön kétnapos helyszíni ellenőrzésre érkeztek a skandináv országba. A Dániát Svédországgal összekötő Öresund hídnál a dán vámosokkal kapcsolatosan az volt a legszembetűnőbb, hogy nem is voltak ott – fogalmaz élcelődve a hírügynökség.

„Olyan napot választottunk, amely megfelelő a hatóságok számára. Megértjük, hogy az ellenőrzési rendszer nem nyilvános, és nem is akarjuk, hogy mesterségesen végezzenek ellenőrzéseket” – mondta Belinda Pyke, a bizottság illetékes igazgatója. Hozzátette: nincs szükségük nagy dolgokra, csak meg akarják érteni, hogyan működik a rendszer. A múlt heti munkalátogatás volt az első lépése a bizottság által folytatott vizsgálatnak, és a dán hatóságok által tervezett további intézkedéseket is folyamatosan figyelemmel követik.

Ugyanakkor Dániában is megoszlanak a vélemények az intézkedések jogszerűségét illetően. Két egyetemi professzor múlt héten publikált cikke szerint Koppenhága veszítene, ha az ügy az Európai Bíróság elé kerülne. A schengeni határ-ellenőrzési kódex egyértelműen kimondja, hogy a forgalom nem lassítható forgalmi akadályokkal. Szerintük a határellenőrzésekről publikált fotók egyértelműen azt bizonyítják, hogy a felállított ellenőrzési pontok sértik az egyezményt.

Schengen miatt buktatnák meg a bolgár kormányfőt

A schengeni csatlakozás csúszása miatt bukhat a bolgár miniszterelnök. A két legnagyobb ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be Bojko Boriszov kisebbségi kormányával szemben, mivel az EU belügyminiszterei júniusban elhalasztották a Románia és Bulgária csatlakozásáról szóló döntést, meghiúsítva ezzel a bolgár EU-politika fő prioritását.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.