BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ettől rettegünk leginkább

A magyar lakosságnak az elmúlt év során leginkább egzisztenciális félelmei voltak, az év elején az emberek 70 százaléka, az esztendő végén 74 százaléka szerint a munkahelyek hiánya jelentette a legnagyobb veszélyt ebben az országban – derül ki az Ipsos kutatásából.

Egy éve 64, mostanában 68 százalékot töltött el félelemmel hazánkban az elszegényedés, a szociális egyenlőtlenség. Ugyancsak jelentős gondnak tekintik a magyarok a korrupciót, de a múlt évben egyre csökkent – 53-ról 42 százalékra az említők aránya. Ezekhez képest a globális jellegű tényezők – mint a fenntarthatóságot biztosító programok, a jóléti államok esetleges megszűnése, a környezet elleni fenyegetések vagy a klímaváltozás – sokkal kevesebb, legfeljebb egytizednyi magyar számára okoztak fejfájást 2011-ben.

Magyarország legnagyobb problémájának a munkanélküliséget érezték, s érzik az emberek, a tavalyi esztendőben 70-74 százalék közötti arányban sorolták a négy fő gond közé. Ez annyira általános vélemény, hogy a társadalom minden csoportjában az aggodalmak listájának első vagy a második helyén szerepel. A munka világából való kiszorulás egyik következménye lehet az anyagi ellehetetlenülés, az elszegényedés. Ezért sem meglepő, hogy a magyar lakosság a tavalyi évben magas, 61-68 százalékos arányban sorolta a félelmek rangsorának élvonalába a szociális háló kilyukadását, az egzisztenciális lecsúszást.

Erre a problémára főképpen az alacsony iskolázottságúak, a szakképzetlen rétegek, az idős emberek érzékenyek inkább s a szegénységre a nők aggódó figyelme is nagyobb mértékben rávetül, mint a férfiaké. A magyar emberek még egy dologtól, a korrupció jelenlététől tartanak igazán. A tavalyi év első felében a magyarok nagyjából fele, az utolsó hónapokban bő négytizede sorolta a legsúlyosabb problémák közé a korrupciót, a lakosság véleménye e tekintetben tehát kedvezőbb lett Magyarországról.
 
A magyarok félelmi dobogóján lévő három tényező mindegyike gazdasági, anyagi természetű. A munkanélküliség és az anyagi szűkösség miatt a rendszerváltás óta szorong a magyar társadalom, de ezek a dolgok az elmúlt években a szokásosnál is több embert nyugtalanítottak. Kiemelkednek a sorból, az utánuk következő tényező, az egészségügyi ellátás romlásától való aggódás jóval kevesebb magyarra volt jellemző a tavalyi évben – a lakosság 26-30 százalékára. Nem jelentéktelen, de az előbbieknél mégis kisebb arányban – tavaly 15-22 illetve 13-17 százaléknyian – érzik problematikusnak a bűnözést, erőszakot valamint az erkölcsi értékek devalvációját.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.