BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhanó olajár - európai sokkra készül a piac

Az olaj hordónkénti ára 96 dollár közelébe esett, miután a görög választások pozitív kimenetelével kapcsolatos optimizmus elszállt és a piacon ismét úrrá lett az eurózóna sorsával kapcsolatos félelem.

A Brent nyersolaj az egyhetes csúcsnak számító 99,50 dollárról 96,27 dollárra esett vissza, az amerikai olaj opciók pedig 82,72 dollár körül mozogtak ma délután. Miközben a görög választási eredmények elvileg megnyugvást hozhattak volna a piacra, a befektetők pár óra után már az olasz és spanyol gazdaság sorsa miatt kezdtek aggódni és kerülik a kockázatos eszközöket. "A gazdasági kilátások nagyobb félelmet keltenek, mint az, hogy mit történik Iránnal, a befektetők megértették, hogy Görögországban mindössze elhalasztották az összeomlást" – idézi a Facts Global Energy elemzését a Reuters.

Az olajár esése ráadásul az amerikai olaj- és gáztermelést is érintheti, a Commerzbank elemzése szerint a 75 dolláros Bakken olajár mellett számtalan palagáz projekt veszíti el profitabilitását. Az Eurasia Group szakértői arra számítanak, hogy az olajpiaci helyzeten az Irán és a Nyugat között ma kezdődő tárgyalások sem segítenek. Teherán nem fogja feladni urándúsítási terveit, így az EU-ban július 1-től életbe lép az országgal szembeni olajembargó. Az elemzők arra emlékeztetnek, hogy Szaúd-Arábia és az OPEC más országai bőven ellensúlyozzák a kieső iráni kitermelést, így hiába zárják el az államot a piacról, az áron ez nemigen látszik majd.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.