BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dollárkötvényt bocsát ki az MKB Bank

Az MKB Bank által kibocsátott kötvények állománya napjainkra mintegy 170 milliárd forintot tesz ki, a befektetési alapokban felhalmozott megtakarítás pedig hozzávetőleg 115 milliárd forintra rúg - mondta Pásztor Csaba, az MKB Bank treasury területének igazgatója szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.


    Elmondta: a bank kiemelt célnak tartja azt, hogy a megtakarítások állománya nőjön a pénzintézetnél, ennek érdekében folyamatosan olyan új konstrukciókat dolgoznak ki, amelyek révén elsősorban a lakosságnak szánt kötvények, illetve a befektetési jegyek állománya emelkedik.
    Kifejtette: tíz évvel ezelőtt indult a bank első nyilvános kötvényprogramja. Kiemelt célnak tekintik, hogy ezek a programok átláthatóak legyenek mind a vállalatok, mind a lakosság számára, és kedvező hozamokat nyújtsanak a befektetőknek. A bank elsősorban a lakosságot kívánja megcélozni a kötvénykibocsátások révén, mivel a lehetséges intézményi befektetők köre a magánnyugdíjpénztárak számának csökkenésével jelentősen szűkült, az intézményi befektetők közül gyakorlatilag az önkéntes pénztárak tekinthetők még a kötvényprogramok stabil vevőinek.


    Az igazgató elmondta: az átlátható feltételek mellett ezeket a kötvénysorozatokat jó árazással dobják piacra, egy-egy sorozat futamideje három-öt évre szól, és a kibocsátott kötvényállomány egy-egy program során 20-25 milliárd forintra tehető, a hozam pedig a három hónapos BUBOR fölött van, átlagban 80-90 bázisponttal.
    Pásztor Csaba hozzátette: 2002 óta nyolc ilyen kötvényprogramot hirdetett meg az MKB.
    Arról is szólt, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb igény jelentkezett a befektetők körében a devizalapú kötvénykibocsátások iránt, így jelenleg már zajlik egy eurókötvény jegyzése, és a napokban indítottak egy dollárkötvényt-jegyzést is a banknál.
    Az igazgató a hozamokkal kapcsolatban elmondta: az eurókötvénynél éves szinten a kamat 3,8 százalék, míg a dollárkötvénynél éves szinten 3 százalék a kötvény kamata, mind az eurókötvény, mind a dollárkötvény másfél éves futamidejű. A dollár-, illetve az eurókötvénynél is a kibocsátás összegét 10-20 millió euróra, illetve 10-20 millió dollárra tervezte a bank.


 

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.