BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javított a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító konszolidált, adózott vesztesége 338 millió forint volt 2013 első negyedévében, ami jelentős javulás az előző év azonos időszakának 1,192 milliárd forintos veszteségéhez képest – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt gyorsjelentéséből. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a biztosító bruttó díjbevétele 5,52 milliárd forint volt az év első három hónapjában, ami 3 százalékkal kevesebb a bázisidőszakinál.

A jelentés szerint az első negyedéves eredmény összhangban áll a vezetőség várakozásaival és azzal a deklarált üzleti céllal, hogy a társaság 2014-re nyereségessé váljon. A negyedéves díjbevételeken belül 3,884 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosításokból származott.

„A szigorú költségkontroll látható a negyedéves számokon, ugyanis éves alapon 38, negyedéves szinten pedig 17 százalékkal lett alacsonyabb az igazgatási költség, mi több, a várakozásainkhoz képest is kedvezőbb lett. A társaság a gyenge iparági környezet miatti nehézségeket a költségek drasztikus visszavágásával próbálja orvosolni” – írták a jelentés kapcsán kiadott tegnapi értékelésükben a KBC elemzői. A CIG Pannónia negyedéves teljesítménye javult éves alapon, ami akár az előttünk álló hónapokban tovább folytatódhat. A következő, 2014-es év lehet az első teljes év, amikor nyereséges lehet a vállalat – vélik a KBC szakértői.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.