BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepetés az adócsomagban: a kis biztosítók adóelőnyt kapnak

A Parlament a tegnapi napon elfogadta a legújabb adócsomagokat tartalmazó törvényt. A Biztosítás.hu internetes alkusz szerint a csomag legnagyobb meglepetése, hogy a kormány által beígért lakás- és CASCO biztosítások után fizetendő 10 százalékos, illetve 15 százalékos adót mégsem egységesen kell megfizetniük a biztosítóknak.

Egy, az utolsó pillanatban benyújtott módosításnak köszönhetően ugyanis a kisebb hazai biztosítók és ügyfeleik milliárdos előnybe kerülhetnek jövőre.

Míg a most elfogadott törvény szerint a 8 milliárd forint ágazati bevételt elérő társaságoknak (jellemzően Allianz, Generali-Providencia, Aegon, Uniqa és Groupama-Garancia Biztosítóknak) az adó teljes összegét meg kell fizetniük, addig a kisebb bevételt realizáló társaiknak csak az adó felének, illetve negyedének megfizetését írja elő a törvény.

A különböző mértékben előírt adó milliárdos előnyhöz juttathatja a kisebb biztosítótársaságokat, ami jelentősen felboríthatja a biztosítóknak az adó továbbhárításával, (vagyis a díjak emelésével) kapcsolatos előzetes elképzeléseit. Az adó tervezete kapcsán ugyanis a biztosítók még úgy nyilatkoztak, hogy az új adót díjemelések formájában lesznek kénytelenek továbbhárítani az ügyfeleikre. Ekkor azonban még nem tudták, hogy lesznek közöttük olyan társaságok is, akiknek csak töredékadó terheli majd a lakás- és CASCO biztosítási termékeit.

A megváltozott helyzetben sokkal óvatosabban kell majd bánniuk a nagyobb biztosítótársaságoknak az adó továbbhárításával, hiszen könnyen elveszíthetik ügyfeleiket, ha a lakás- és a CASCO biztosítások díjaiban az egyes biztosítók ajánlatai között már most is meglévő több tízezer forintos különbségeket az adóval tovább növelik – véli a Biztosítás.hu.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.