BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős negyedév

Hiába okozott kellemes meglepetést utolsó negyedéves gyorsjelentésével a Facebook, a befektetők így sem voltak elégedettek

Minden soron a várakozásokat meghaladó számokat tett közzé szerdán tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében a világ legnagyobb közösségi oldalát működtető Facebook (FB). A társaság az elmúlt esztendő utolsó negyedévében 1,59 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 40 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában realizált forgalmat, és bár az adózott nyereség 70 százalékkal 64 millió dollárra csökkent, szakértők ennél is nagyobb hanyatlásra számítottak. Az egyszeri tételektől megtisztított profit részvényenként 17 centre rúgott, a The Wall Street Journal konszenzusa pedig ettől 2 centtel elmaradt. Szintén pozitív hírnek számít, hogy a közösségi oldal – havonta legalább egyszer aktív - felhasználóinak száma év végére elérte az 1,1 milliárdot, ami negyedével több, mint egy esztendővel korábban.

Az első ránézésre igencsak kedvező számok ellenére a befektetők nem fogadták túl lelkesen a gyorsjelentést: az FB-papírok jegyzése a zárás utáni kereskedésben 11 százalékos mínuszban is megfordult, s bár nyitásra kissé megnyugodtak a kedélyek, csütörtökön így is 6 százalékkal az egy nappal korábbi záróérték alatt kezdett a részvény árfolyama.

A negatív reakciót a szakértők egy része is értetlenül fogadta. A gyorsjelentés közzétételét követően a legelterjedtebb magyarázat az volt, hogy bár az FB a legtöbb területen felülmúlta a várakozásokat, a mobil szegmens növekedése továbbra sem elég gyors. Ez az indoklás ugyanakkor nem áll túl erős lábakon, hiszen a mobil divízió az október és december közötti három hónapban már a teljes bevétel 23 százalékát adta, szemben az egy negyedévvel korábban mért 14-gyel, ez pedig csak egy hajszállal marad el a várakozásoktól.

A részvényárfolyam mélyrepülését így sokkal inkább az okozta, hogy a Facebook kilátásai továbbra is bizonytalanok. A társaság ugyan Mark Zucerberg vezérigazgató beszámolója szerint folyamatosan dolgozik új termékeken, azt azonban, hogy ebből hogyan, és mikor lesz pénz, egyelőre nem tudni. A kutatás felpörgetése ugyanakkor a cég kiadásait jelentősen megdobja: a vállalat 50 százalékos költségnövekedést vár 2013-ban, ami a jövedelmezőségi mutatók további romlását vetíti előre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.