BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsit más lehetett az az IMF-levél

Az Index a birtokába jutott levére hivatkozva azt írja, az IMF nem kérte sem a nyugdíjak csökkentését, sem a vagyonadót. Az Alkotmánybíróság hatáskörében visszaállítását igen.

Az IMF júliusi, a kormány által titkosan kezelt levelében nem kérte a nyugdíjak csökkentését, vagy a vagyonadó bevezetését. A levélben kevés elvárás szerepel, az szja-átalakításra és a szociális kiadások áttekintésével kapcsolatban sincs szó konkrétumokról - írta az Index, a birtokába jutott levélre hivatkozva csütörtökön.

 A honlap - MTI által összefoglalt – ismertetése szerint az IMF levelében ugyanakkor szerepel az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaállítása, az MNB -t sújtó, az EU által is kifogásolt tranzakciós adó eltörlése, a banki különadó és a telekomadó kivezetése. Egyben azonnali intézkedéseket sürgetnek, hogy teljesülhessen az idei és a 2013-as hiánycél is.

A levélben, amelyet az IMF-EU tárgyalódelegáció július 25-én írt a tárgyalások első fordulójának lezárása nagyon egyszerű receptet ajánlanak Magyarországnak.

Ennek főbb elemei a kiadások csökkentése (részben a szociális kiadásoké), ésszerűbb elosztású és a versenyszférát kevésbé terhelő, egyszerűbb adórendszer, a foglalkoztatás és a gazdaság növekedésének ösztönzése (részben az adórendszerrel), a vállalatok – és külön a bankok – terheinek csökkentése a hitelezés újbóli beindítása érdekében, a befektetői bizalom visszaszerzése, középtávon tervező és kiszámítható gazdaságpolitika és jogi környezet.

 
 Az ötoldalas levelet nehéz lenne új diktátumokkal teli, a kormányt gúzsba kötő intézkedéseket előíró dokumentumnak minősíteni - állapítja meg az Index.

Csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP sárvári frakcióüléséről közzétett videoüzenetében azt mondta: "az IMF és az Európai Unió Magyarországnak felkínált kölcsönével szemben támasztott feltételeit is végigvehettük [...] a lista hosszú, a sajtóban olvasható, a nyugdíjak csökkentésétől kezdve a bürokrácia csökkentésén át a bankadó megszüntetésén keresztül a bankoknak juttatandó pénzösszegig minden szerepel benne, ami nem érdeke Magyarországnak”.

A miniszterelnök a csütörtök reggel a Magyar Nemzetben megjelent információra utalhatott sajtóban megjelent hírekként, amely a frakcióülésen elhangzottakra hivatkozva ismertette az IMF követeléseit. A Magyar Nemzet szerint ezek a következők: nyugdíjcsökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, családipótlék-csökkentése, személyijövedelemadó-emelés, privatizáció, utazási kedvezmények csökkentése, bürokrácialeépítés, általános, értékalapú ingatlanadó, önkormányzatok kiadásainak csökkentése, bankadó eltörlése, pénzjuttatás a bankszférának.

Az IMF/EU-elvárásokról egyelőre sem a valutaalap sem a Bizottság illetékesei nem kívántak nyilatkozni.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.