BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebbet tudunk félretenni, mint öt éve

A lakosság nagy része hiteltörlesztésre fordítja a megtakarított pénzét, az Aviva kutatásából kiderül, hogy a családok több mint fele kevesebbet tud félretenni, mint 5 évvel ezelőtt. A jelenlegi helyzetben megnő a hosszú távú öngondoskodás jelentősége, amely nélkül a 15-20 év múlva nyugdíjba vonulók nehéz helyzetbe kerülnek.

A megkérdezettek 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kevesebbet tud megtakarítani, mint 5 évvel ezelőtt. Annak okaként, hogy a jelenlegi összegnél miért nem tesznek félre többet, a lakosság 44 százaléka meglévő hiteltörlesztési kötelezettségét jelölte meg indokként.

Megtakarításaik célját tekintve a lakosság elsősorban konkrét, rövidtávú befektetésekben gondolkodik, csak kevesebb, mint egyötödük elképzeléseiben szerepel 10 évnél hosszabb befektetés. Az Aviva kutatásából kiderül, hogy általában véve is, de a rövidebb időtartamú befektetéseknél különösen jellemző a meghatározott célra történő megtakarítás.

A lakosság egy része fél a hosszú távú elköteleződéstől, mivel a gazdasági környezetet kiszámíthatatlannak tartja, és ezért rövidebb távon és határozott céllal fekteti be megtakarításait – összegezte a kutatás eredményeit Bartók János. Hozzátette: „Mivel a befektetéshez kötött életbiztosítás hosszú távú öngondoskodási célokat szolgál, ezért a futamidő alatt érdemes a piacok változásaira az egyéni kockázati szintnek megfelelően reagálni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.