BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult az adósmentés - Minden, amit eddig tudni lehet

Összesen 40-45 milliárdos extra kiadással számol a kormány az otthonvédelmi akcióterv nyomán.

Felkészülten, esetenként hosszabbított nyitva tartással várják a bankok a devizahiteles ügyfelek rohamait. A kormány 40-45 milliárdos extra kiadással számol az otthonvédelmi akcióterv miatt. A bankszövetség szerint legkorábban októbertől jöhetnek a csökkentett törlesztőrészletek.

„Felkészültünk az ügyfélrohamra, és arra is, hogy lesznek olyanok, akik nagyon sürgősen szeretnének csatlakozni az árfolyamrögzítés konstrukciójához” – nyilatkozott az InfoRádiónak Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. Hozzátette: bármennyire is gyors egy ügyfél, a törvény kimondja, hogy a fix árfolyam előnyeit csak a szerződéskötést követő második havi törlesztőrészlettől élvezheti, így a csökkentett törlesztőrészletekkel leghamarabb októbertől lehet kalkulálni. (Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pénteken még úgy nyilatkozott, hogy a rögzített árfolyamot már a szeptemberi törlesztőrészletben is érvényesíteni lehet.)

A Magyar Bankszövetség közben egy állásfoglalást is kiadott, amelyben felhívják a figyelmet arra: bizonyos terheket minden szereplőnek vállalni kell, egyetlen üdvözítő megoldás nincs, felelősen nem szabad illúziókba kergetni a ma nagyon nehéz helyzetben levő adósokat. A felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni – szögezi le a közlemény, kérve, hogy most mindenki tájékozódjon, keresse fel bankfiókját és konzultáljon a hitelezési tanácsadójával, s ezt követően hozza meg döntését.

A kormány most publikált jelentése szerint – amelyet az MTI idézett – a több elemből álló otthonvédelmi akcióterv összesen 40-45 milliárd forintba kerül a költségvetésnek 2011–14 között. Az árfolyamvédelmi pillérnek nincs közvetlen költségvetési hatása – írja a kabinet a jelentésben –, ugyanakkor az állami garanciavállalás „implicit” kötelezettséget jelent a büdzsé számára, azaz az állami garancia beváltásából származhat a jövőben költségvetési kiadás. Az állam az árfolyamrögzítés idejére százszázalékos készfizető, az azutáni időszakra huszonöt százalékos sortartó kezességet vállal a gyűjtőszámla egyenlegére.

A kezesség beváltásából fakadó esetleges kiadásokat ugyanakkor ellensúlyozhatja a bankok által fizetendő kezességvállalási díj. A kormány szerint a konkrét kiadás pontos számszerűsítése nem lehetséges, mivel nem jelezhető előre a nemfizetési arány, egyelőre nem ismert, hány bank igényli a garanciát és hány adós vesz részt a programban, illetve a forintárfolyam alakulása is döntően meghatározza a garancia alapját.

A Nemzeti Eszközkezelő Társaság összesen ötezer – szociális szempontok alapján kiválasztott – adós ingatlanát vásárolja meg, jelentős diszkont mellett. Az ötezer ingatlan megvétele összesen mintegy 20,5 milliárd forint kiadást jelenthet 2014 végéig. A szociális családiház-építés költségvetési terhe mintegy 15 milliárd forint lehet, ennek legnagyobb része jövőre jelentkezhet.

A bankok sorban jelentik be az ügyfelek helyzetét könnyíteni hivatott lépéseket. Az Axa az árfolyam-rögzítési program mellett saját HitelPajzs programját is elindította, amellyel a hitelintézet elsődleges célja az, hogy ügyfe-leinek hosszú távon biztos védelmet kínáljon a devizahitelek árfolyamkockázata és a rövid kamatperiódusban rejlő kamatkockázat ellen.

A HitelPajzs program elemei:a HaviFix törlesztési mód és a KamatPajzs nevű termék. Előbbi a már meglévő és az újonnan felvett hiteleknél svájci frank, euró és forint devizanemben egyaránt igényelhető. Választásával már augusztustól elérhető, hogy a későbbi periódusok törlesztő- részlete maximum 10 százalékkal térjen el az első periódusban meghatározott HaviFix-részlettől. A KamatPajzs szolgáltatás a hitel átalakításával akár a teljes hátralévő futamidőre védelmet biztosíthat az Axa-ügyfeleknek a frank kamatának esetleges további emelkedése ellen. Az Axa ügyfelei számára egy hosszú kamatperiódusú, svájcifrank-alapú termék is elérhető lesz augusztus végétől, amellyel az ügyleti kamat öt, tíz vagy akár húsz évre is rögzíthető.


A Raiffeisen Bank – lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint – a zökkenőmentes kiszolgálás érdekében augusztus 15. és 18. között 25 nagy forgalmú fiókjában meghosszabbított nyitva tartással várja hozzá forduló ügyfeleit. A K&H Bank is részt vesz a péntektől már elindult állami otthonmentő programban. A banknál arra számítanak, hogy a mintegy 130 ezer devizahitellel rendelkező ügyfél hozzávetőleg 10 százaléka kíván majd részt venni az adósmentő programban, azaz körülbelül 13 ezer devizahitel-adós – mondta az MTI-nek Bába Ágnes vezérigazgató-helyettes.

Problémakezelési módok

(devizaadósok számára)

A devizaárfolyam rögzítése a következő három évre

A Nemzeti Eszközkezelő felállítása a szociálisan rászoruló családok problémájának kezelésére

Tőketörlesztési moratórium

A futamidő meghosszabbítása

Devizanemváltás

Forrás: Magyar Bankszövetség


A devizaárfolyam rögzítése a következő három évre

A Nemzeti Eszközkezelő felállítása a szociálisan rászoruló családok problémájának kezelésére

Tőketörlesztési moratórium

A futamidő meghosszabbítása

Devizanemváltás

Forrás: Magyar Bankszövetség Mentőcsomag Horvátországban is Öt lépésből álló csomagot dolgoztak ki a svájci frankban eladósodott horvátországi ügyfeleknek a kereskedelmi bankok, a kormány és a Horvát Nemzeti Bank képviselői – közölte az MTI. A csomag egyes elemei hasonlítanak a Magyarországon alkalmazottéhoz, így például választható opció a rögzített árfolyam is.

A svájci frankban eladósodott horvátok súlyos helyzetéről árulkodik, hogy végrehajtás miatt 150 ezer számlát zároltak, és az első hat hónapjában 2400 esetben volt adósságbehajtás. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.