BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivégezhetik az Európai Bankfelügyeleti Hatóságot

Bírálat érte az európai bankfelügyeletet, az EBA-t, hírek szerint a jövőben az Európai Központi Bank (EZB) látná el az euróövezetben működő pénzintézetek felügyeletét.

A Handelsblatt úgy tudja, hogy már a június 28-29-én tartandó EU-csúcson döntés születhet arról, hogy az EBA-tól az EKB vegye át a bankfelügyeleti feladatokat. Ez a lap szerint az EBA végét jelentené. A francia kormány és a jegybank, valamint az Európai Központi Bank más képviselői napok óta igyekeznek támogatást szerezni ehhez a megoldáshoz, mostanra Angela Merkel szövetségi kancellár is a terv mögé állt. Kérdés, hogy milyen álláspontot foglal el az Európai Bizottság, amely eddig az EBA megerősítését ambicionálta, de nem világos, hogy ragaszkodik-e a korábbi intézményi keretekhez.

A kezdeményezők szerint az Európai Központi Bank teljesen integrált EU intézményként jobban biztosíthatná a valódi európai bankfelügyeletet, mint az EBA, amely eddig csak a nemzeti bankfelügyeleteket koordinálta és amelynek banki stressztesztjeit a piac nem tartotta megfelelőnek.

"Az Európai Központi Bank alkalmas felügyeleti hatóság lenne az euróövezetben működő bankok számára" - nyilatkozva Mark Hoban brit pénzügyi államtitkár. Mindez arra utalhat, hogy talán a brit kormány is a terv mögé áll annak ellenére, hogy az EBA székhelye Londonban található.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.