BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mastercard: Ismét az OTP Bank lett az év bankja

Az OTP Bank lett a MasterCard – év bankja 2011 verseny fődíjasa – derült ki a november 10-én megtartott díjátadón. A verseny másik nagy nyertese idén, két első helyet is szerezve Az év leginnovatívabb bankja és Az év lakossági hitelterméke kategóriákban, az UniCredit Bank lett.

Gauder Milán, a MasterCard Europe, regionális vezetője a díjátadón elmondta: „Idén hatodik alkalommal rendeztük meg a MasterCard - év bankja versenyt. A nehéz körülmények ellenére közel száz pályázatot nyújtottak be a pénzintézetek. A program nem lenne ennyire sikeres a magyar bankszektor töretlen és élénk piaci versenye, a látható és az ügyfelek szemében is elismert innovációik nélkül. Versenyünk fő célja, hogy minden évben lajstromba vegyük a legjobb termékeket, és ezekről tájékoztassuk a szélesebb közönséget.”
 
Már negyedik éve töretlenül Az év lakossági számlacsomagja a rendkívül sikeres 0 Ft-os bankszámla a Citibanktól. A pénzintézet közlése szerint a számlanyitások száma 50%-kal nőtt az elmúlt egy évben. Az év lakossági megtakarítási termékének a Raiffeisen Bank új Rugalmas Betétduóját választotta a zsűri. A termék egyesíti az ügyfelek lekötött betétekkel szemben támasztott két legfontosabb igényét: a magas kamatot és rugalmas hozzáférhetőséget.
 
Az UniCredit Bank „Előrelátó hitel” programja igazi szemléletváltást jelent a lakásvásárlási hitelezésben, mert az ügyfél már fél évvel a lakáskeresés előtt megtudhatja, pontosan mekkora hitelre jogosult – a zsűri ebben az évben ezt a terméket tartotta első helyre érdemesnek Az év lakossági hitelterméke 2011 kategóriában.

Az év leginnovatívabb bankja is az UniCredit lett 2011-ben, ugyanis a hazai bankok közül elsőként az UniCreditnél lehet ATM-en keresztül, banki nyitvatartási időn túl, úgy készpénzt befizetni, hogy a befizetett összeg rögtön rendelkezésre áll a számlán és azonnal felhasználható.
 
Az év társadalmilag felelős bankja kategória külön felkért, a CSR területén kompetens szakemberekből álló zsűrije idén az aktív társadalmi szerepét szolgáltatásai szintjén is megjelenítő MagNet Bankot tartotta a legjobbnak. A pénzintézet banki nyereségének 10%-ról 2011-ben közel 10.000 ügyfele rendelkezett, 92 hazai közhasznú civil szervezet javára.

A MasterCard – év bankja gálán idén másodszor adták át a MasterCard és a Pénziránytű Alapítvány által közösen meghirdetett díjat: A pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb banknak. A kategória győztesének szóló díjat az idei évben ismét a Budapest Bank vihette haza. A nyertes pénzintézet a 2011-es évben is kiemelkedően törekedett a világos és egyértelmű kommunikációra, amelyet az ügyfelek tájékoztatásához kifejlesztett programok és kiadványok támogatnak hozzájárulva a pénzintézet lényegre törő szemléletmódjának megvalósításához. A bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájában továbbra is meghatározó szerepet játszik a pénzügyi kultúra fejlesztése.
 
A verseny történetében először született döntetlen eredmény, a hazánkban működő pénzintézetek vezetőinek szavazat alapján: Harmati László, az FHB Bank üzleti vezérigazgatója Gyuris Dániellel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatójával megosztva nyerte el az év bankára kitüntetést.
 
A közel száztagú, pénzügyi szakértőből, vezetőkből, újságíróból álló zsűri szerint pedig Soltész Gergő az FHB Bank vezérigazgató-helyettese lett Az év ifjú bankára 2011-ben.
 
Az idei teljes rangsor:
 
MasterCard - Az év bankja 2011
1.     OTP Bank
2.     Budapest Bank
3.     Citibank
 
MasterCard - Az év leginnovatívabb bankja 2011
1.     UniCredit Bank
2.     Takarékbank
3.     OTP Bank
 
MasterCard - Az év lakossági hitelterméke 2011
1.     UniCredit Bank
2.     Budapest Bank
3.     K&H Bank
 
MasterCard - Az év lakossági megtakarítási terméke 2011
1.     Raiffeisen Bank
2.     UniCredit Bank
3.     Duna Takarékszövetkezet
 
MasterCard - Az év lakossági számlacsomagja 2011
1.     Citibank
2.     UniCredit Bank
3.     Raiffeisen Bank

MasterCard – Pénziránytű Alapítvány – A pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb bank 2011
1.     Budapest Bank
 
MasterCard - Az év társadalmilag felelős bankja 2011
1.     MagNet Magyar Közösségi Bank
2.     Raiffeisen Bank
3.     Citibank
 
MasterCard - Az év ifjú bankára 2011
1.     Soltész Gergő (FHB Bank vezérigazgató-helyettes)
2.     Katona Ildikó  (MKB Bank ügyvezető igazgató)
3.     Kovács András  (az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének Megtakarítás és Napi bankolás üzletág vezetője)
 
MasterCard - Az év bankára 2011
1. Harmati László (FHB Bank üzleti vezérigazgató) és Gyuris Dániel (OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgató)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.