BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem titok? - Svájc meghátrált az amerikai kormány elől

A svájci kormány engedélyt adott a tizenegy, az Egyesült Államokkal adóvitában álló svájci banknak arra, hogy kiadja az amerikai hatóságoknak azoknak a tanácsadóknak a nevét, akik amerikai állampolgároknak segítettek az adóelkerülésben.

Bern tervei szerint minden bank maga hajtaná végre az adatszolgáltatás, 2014. március végéig. A Neue Zürcher Zeintung úgy tudja, hogy a Julius Baer és a Crédit Suisse már eljuttatta a kért adatokat az amerikai hatóságoknak, egy harmadik cég pedig közölte, hogy a korábban megküldött dokumentációt adja át Washingtonnak, azzal a különbséggel, hogy most megjeleníti benne az érintett banki tanácsadók neveit is.

Ezzel Svájc újabb engedményt tett az Egyesült Államok irányába, hiszen az év elején még kategorikusan elutasította az ilyen típusú adatszolgáltatást. A szövetségi kormány azzal érvel, hogy a közlés nem érint banktitkot, mert az csak az ügyfelekre és nem a bank munkatársaira vonatkozik

Több megkérdezett jogi szakértő osztja ezt a szemléletet. Xavier Oberson, Genfi Egyetem nemzetközi adójog professzora szerint a banktitok csak akkor nem védené többé az ügyfelet és a munkatársat, ha azok tevékenysége adócsalás alá esne. Más kérdés, hogy ebben az esetben kérdéses, hogy megvalósul-e az adatközlést lehetővé tevő körülmény, vagyis a törvénysértés. Marcel Niggli, a Freiburgi Egyetem büntetőjogi professzora pedig egyenesen úgy látja, hogy a kormány ezzel az engedéllyel megszegi a svájci jogot. A jogász értelmezése szerint a svájci kormány gazdasági kémkedést hajt végre, amikor üzleti titkokat szolgáltat ki külföldi hatóságoknak.

Eközben Michael Ambühl svájci államtitkár a lap információi szerint az Egyesült Államokkal tárgyal arról, hogy miként lehetne a feltételezett adócsalókra vonatkozó ügyféladatokat kiszolgáltatni és az adótémát lezárni. Eközben a bankok önállóan is tárgyalnak az amerikai hatóságokkal és igyekeznek peren kívüli megállapodásokat kötni az ügyben.

A Credit Suisse bankon kívül további tíz bank áll az amerikai hatóságok látókörében. Becslések szerint a svájci pénzintézetek amerikai ügyfelektől származó 60-80 milliárd dollárt kezelnek.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.