BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil nyereség a Budapest Banknál

A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a 2010-estől alig elmaradó adózott nyereséget produkált a Budapest Bank.

A mérlegfőösszege alapján a nyolcadik számú piaci szereplőnek számító hitelintézet 9,6 milliárdos, konszolidált adózott profitot ért el 2011-ben, szemben a bázisidőszaki 10,2 milliárddal – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Zolnai György elnök-vezérigazgató. Mindezt – tette hozzá – úgy sikerült elérni, hogy a kedvezményes végtörlesztés nyomán 11,1 milliárdos veszteséget kellett elkönyvelnie a hitelintézetnek.

 Az eredményes gazdálkodáshoz ugyanakkor nagyban hozzájárult a csökkenő céltartalékképzés, a szigorú költségkontroll és a bank számára fontos területeken – elsősorban a kis- és középvállalkozói, illetve a lakossági szektorban – elért növekedés.

Ami a mérleget illeti: a Budapest Bank csoportszintű mérlegfőösszege 3 százalékkal, 941 milliárd forintra növekedett tavaly, miközben az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek és követelések állományát sikerült szinten tartani.

Zolnai György az idei évvel kapcsolatos várakozások kapcsán elmondta: a kis- és középvállalkozói területen erős, két számjegyű bővüléssel számolnak, de bővülést várnak a lakossági üzletágban is.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.