BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megakadhat az egészségügyi államosítás - a szakrendelők következnek

Még mindig rendezetlen annak a négy kórháznak a sorsa, amelyeket az állam átvett ugyan az önkormányzatoktól, de működtetőjük jelenleg is valamely magáncég.

Ezeknek a gazdasági társasági formában működő kórházaknak a működtetését még jóval az államosítás előtt adta ki az önkormányzat különféle cégeknek. A Világgazdaság úgy tudja, a gyöngyösi, az ózdi, a várpalotai és a nagyatádi kórház esetében jelenleg is zajlanak a tárgyalások arról, hogyan kerülhetnének teljes egészében állami fennhatóság alá. Ez az ott dolgozók számára fontos lenne, ugyanis ők mindaddig kimaradnak a béremelésből, amíg nem lesznek állami alkalmazottak.

A járóbeteg-ellátás 2013. január elsejétől esedékes állami kézbe vétele még nagyobb falat lesz, és könnyen megakaszthatja az egészségügyben eddig gyakorlatilag zavartalanul zajlott államosítási hullámot. A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség tudomása szerint ugyanis jelenleg 430 szolgáltatónak van szerződése járóbeteg-szakellátásra az egészségbiztosítóval.

Ezek közül eddig csak azok kerültek állami fennhatóság alá, amelyek kórházhoz integráltan működtek, illetve négy szakrendelő Pest megyéből. Ezeken kívül még csaknem 90 nagy rendelőintézet van, de működik mintegy 170 egészen kicsi rendelő, ezek közül 148 egy vagy két orvosszakmát művel, ráadásul szinte ahány intézet, annyiféle tulajdonosi szerkezet.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is úgy fogalmazott egy közelmúltbeli konferencián, hogy a rendelők „igen vegyes képet mutatnak”, ami nem teszi lehetővé, hogy egyszerűen hatalmi szóval tulajdonost váltsanak. A szakállamtitkárságnál egyelőre azt igyekeznek világosan látni, egyáltalán melyek azok a rendelőintézetek, amelyek állami kézbe vehetők.

Összeolvadás

Megszűnik önálló kórházként a jövő évtől a marcali, a körmendi, a kalocsai és a makói intézmény – erősítette meg Cserháti Péter helyettes egészségügyi államtitkár. A korábbi terveknek megfelelően még 2012 végéig megtörténik ezeknek a kórházaknak a beolvasztása a környékbeli nagyobb intézményekbe: a kaposvári, a szombathelyi, a kecskeméti és a szentesi kórházba. Ez azt jelenti, hogy az aktív fekvőbeteg-ellátás helyett a későbbiekben elsősorban egynapos sebészetként és járóbeteg-ellátóhelyekként működhetnek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.