BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán ismét építene atomerőművet külföldön

Japán visszatér az atomerőmű-építés nemzetközi piacára kétéves szünet után, jelentős hátránnyal a versenytársakhoz képest - jelentette a tokiói Nikkei című lap vasárnap.

Az újság szerint a japán kormány tárgyalásokat kezdett a szaúd-arábiai kormányzattal atomreaktorok szállítására.

Legalább két év, mire a tárgyalásokból formális atomenergia-ügyi együttműködési megállapodás és üzlet lehet, de addig is Japán kész segíteni Szaúd-Arábiának a kutatásban, fejlesztésben és a szakemberképzésben - írta a lap a japán kormány tájékoztatása alapján.

Japánban jelentős reaktor- és erőműépítő kapacitás van a Toshibánál, a Hitachinál és a Mitsubishi Heavy Industriesnél. Fontos lenne ezeket fenntartani és működtetni Japán gazdasági jövője számára, azonban az export leállt, és a hazai piac is megszűnt a 2011. márciusi földrengés és szökőár óta, amely megrongálta a fukushimai atomerőművet. A japán atomerőműveket akkor leállították, összesen ötven reaktoruk közül 48 azóta sem üzemel.

A szaúd-arábiai kormány terveiben több atomerőmű építése szerepel 2030-ig, összesen 16 reaktorral. Ez mai áron körülbelül 85 milliárd dolláros piacot jelent, csakhogy Japán kissé le van maradva.

 

    Időközben Franciaország, Dél-Korea és Kína már kötött együttműködési megállapodást Szaúd-Arábiával az atomenergia területén, és az olajtermelő arab ország tárgyal Nagy-Britanniával, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.