BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Apple-ben bízik a piac

A PC-piac hanyatlása rányomta a bélyegét az IT-szektor cégeinek harmadik negyedéves teljesítményére is: az ágazat vállalatai többségében csalódást okoztak eddig számaikkal.

Komoly fordulatot hozott a harmadik negyedév az IT-szektorban. Miközben az első fél évben az iparág cégei rendre a várakozásokat meghaladó gyorsjelentéseket tettek közzé, s sok szakértő úgy gondolta, hogy ennek az ágazatnak a jó teljesítménye hozhatja el ismét a bikapiacot, addig a mostani szezonban csalódást keltő számokat tesznek közzé a technológiai cégek.

A gyenge gyorsjelentések a cégek részvényárfolyamának mozgását jelző Nasdaq Composite lendületét is megtörték. Az index szeptember közepén még majd 12 éves csúcson járt, ezt követően azonban lefelé fordult, s a jelentési szezon kezdete óta pedig nagyjából négy százalékot zuhant.


Szakértők szerint könnyen fordulatot hozhat ugyanakkor az Apple gyorsjelentése, amennyiben a tőzsdei érték alapján a világ legnagyobb vállalata kellemes meglepetést okoz számaival. A társaság csütörtökön számol be üzleti éve utolsó három hónapjáról.

További részletek a szerdai Világgazdaságban

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.