BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már az induláskor büntetést kaphat az állami mobilcég

Szinte biztosra vehető, hogy csúszik a negyedik mobilszolgáltató indulása, miután a cég egy bírósági döntés miatt még két hónapig nem veheti használatba frekvenciáit.

Nem született érdemi döntés a negyedik mobilszolgáltató és a konkurensek perében a július 9-i bírósági tárgyalási napon. Ez inkább a felpereseknek kedvez, az új szereplő ugyanis így még jó ideig nem használhatja sem a januárban zárult árverésen elnyert saját, sem más szolgáltatók frekvenciasávját.

Mint ismert, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) január végén határozott úgy, hogy a Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamosművek Zrt. és az MFB Invest Zrt. alkotta konzorcium vásárolhatja meg a 900 megahertzes frekvenciasáv – önálló szolgáltatás indítására is alkalmas – öt megahertzes egybefüggő blokkját, azaz állami tulajdonú lehet a negyedik mobilszolgáltató. A határozatot ugyan a médiahatóságnál februárban mindhárom már piacon lévő mobilcég megtámadta, március közepén azonban az NMHH másodfokon is jóváhagyta a döntést, amely így jogerőre emelkedett.

A három konkurensből kettő – a Telenor és a Magyar Telekom – ezután fordult polgári bírósághoz, amely, bár első fokon keresetüket elutasította, két héttel ezelőtt úgy határozott: megtiltja a három állami vállalat tulajdonában álló, időközben MPVI Mobil Zrt. névre keresztelt társaság számára, hogy a frekvencia-árverésen szerzett jogait gyakorolja, mindaddig, amíg a felperes mobilszolgáltatóknak a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét jogerősen el nem bírálják.

A tegnapi tárgyalás fő kérdése így az volt: megszületik-e a jogerős ítélet, s a bíróság feloldja a tiltást, lehetővé téve ezzel, hogy a társaság megkezdje az érdemi munkát, vagy tovább húzódik az ügy, s így lényegében biztossá válik, hogy a negyedik mobilszolgáltató nem tud elrajtolni időben.

Az új piaci szereplőnek ugyanis az eredeti pályázati kiírás szerint 2012. december 31-ig kell megindítania saját szolgáltatását Budapesten, ágazati szakértők pedig eddig is úgy vélekedtek: igen valószínűtlen, hogy a társaság év végéig ki tudja építeni az ehhez szükséges hálózatot. A hétfői döntéssel ugyanakkor az „igen valószínűtlen” tulajdonképpen „lehetetlenné” változott, mivel a társaság legalább két hónapig még biztosan nem gyakorolhatja az árverésen szerzett jogait. A Fővárosi Bíróságon jövő hétfőtől augusztus 21-ig ugyanis ítélkezési szünetet tartanak, s ennek megfelelően az MPVI ügyében sem történhet előrelépés a következő hetekben. A Világgazdaság úgy értesült, hogy a következő tárgyalást szeptember 3-ra írták ki.

Kérdés persze, hogy a szakértők szerint immár szinte biztosra vehető csúszás milyen következményekkel jár az MPVI-re nézve. A pályázati kiírás szerint az NMHH a szaktörvényben szereplő valamennyi szankciót alkalmazhatja, a legvalószínűbb azonban, hogy késés esetén bírsággal sújtja majd a céget, igaz, a tájékoztatóban külön felhívták a figyelmet, hogy „ismételt és súlyos jogsértés (így különösen a szolgáltatásindításra, lefedettségre, hálózatkiépítésre vonatkozó kötelezettség nem teljesítése) esetén a frekvenciahasználati jogosultságot is visszavonhatja” a hatóság. Arra, hogy mi a teendő, ha jogvita miatt nem tudja teljesíteni vállalt kötelezettségeit a negyedik szolgáltató, nem tér ki a kiírás.

Az MPVI még bizakodik

Az MPVI rövid közleményben reagált a bíróság döntésére, mindössze annyit közölt: várják a végleges határozat mielőbbi megszületését. A cég szerint a döntés halasztása átmeneti bizonytalansághoz vezethet a mobilpiacon, aminek következtében a szereplők a nagyobb versenyre készülés helyett valószínűleg kivárásra rendezkednek be. A társaság ugyanakkor kiemelte: továbbra is bíznak abban, hogy elkerülhető a késés, s mindent megtesznek, hogy a szolgáltatást a frekvencia-árverést lezáró határozatban rögzített határidőben megkezdhessék.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.