BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merre tovább, Hewlett-Packard?

A Hewlett-Packard (HP) vezérigazgatója, Meg Whitman a Starbucksra tekint példaként, miközben a vállalat történetének eddigi legnagyobb átalakítását hajtja végre.

Meg Whitman szerint a HP átalakítása akár egy fél évtizedet is igénybe vehet, a vezérigazgató úgy látja, az infokommunikációs óriási olyan változás előtt áll, mint amelyet Howard Schultz vezetett be, miután 2008-ban átvette a Starbucks vezetését. A tavaly szeptember óta vezérigazgatóként tevékenykedő Whitman a HP átalakításának részeként 27 ezer állást szüntet meg, miközben az adósságcsökkentés mellett a cash flow-t is igyekszik növelni. "Semmi elegancia nincs az ilyen átalakításokban, az alapoktól indulunk" – fogalmazott a Bloombergnek Whitman, aki a hírügynökség szerint olyan kihívás előtt áll, mint Lou Gerstner, amikor 1990-ben átvette az IBM vezetését. Gerstner teljesen megreformálta a személyi számítógép bevezetésében jeleskedő, de a nagy konkurencia hatására legyengülő vállalatot.

Kérdés ugyanakkor, hogy Whitman az IBM útjára tereli-e a HP-t, vagy az amerikai tech óriásinkább a szintén legendás Kodak sorsára jut. A fényképezés terén ikonnak számító konszern januárban jelentett csődöt. A HP idén eddig 15 százalékot veszített értékéből, értékesítései pedig immár a harmadik egymást követő negyedévben csökkennek, ahogy a felhasználók egyre nagyobb számba térnek át a PC-ről a táblagépekre. Whitman terve az, hogy néhány nagy tétet tesz a szektorban, a beruházásokat a szerverekre, a tárolási és hálózatos megoldásokra, valamint a mobileszközökre koncentrálva. Utóbbi piacon ősszel robbanthat egy új, Windows 8 operációs rendszerrel futó táblagéppel.

A befektetők ugyanakkor aggódnak a csaknem 26 milliárd dolláros tartozás visszafizetése miatt, a HP részvényeinek csődkockázati biztosítása öt éve nem látott csúcson áll. De a vállalat legnagyobb partnere, az SAP sem egészen nyugodt, áprilisban másfél órás válságtanácskozást tartott a menedzsment a HP vezetésével. Whitman erről nem árult el részleteket, de annyit elmondott: bizakodó az SAP-val való együttműködés terén. Ha a több ezer, HP számítógépen futó SAP-felhasználó IBM-re vagy Oracle-re vált, az komoly veszélyeztetheti az SAP-t. A szerver piacon sem egyszerűbb a helyzet, hiszen a nagyobb IBM lefedi a szektor egy jelentős részét, miközben az olyan újoncok, mint a Facebook saját szervereiket építik fel olcsóbb, kínai hardver segítségével.

"A HP egy kissé elveszettnek tűnik, nem igazán látom, milyen irányba akarnak menni" – fogalmazott a VMware társelnöke, Todd Nielsen. Hasonlóan nyilatkozott a vállalat technológiai igazgatói posztjáról tavaly decemberben leköszönő Phil McKinney is, aki szerint a szervezetben nincs kellő erőforrás a felvásárlásokra és a megszerzett vállalatok fejlesztésére. A HP balul elsült akvizíciói közé tartozik a Palm és az Electronic Data Systems is. De a helyzet talán javul, a HP ugyanis a VMware többségi tulajdonosát, az EMC-t, illetve a legnagyobb céges Linux szoftver forgalmazót, a Red Hatet is megvásárolta volna, de mindkettőt túl nagynak és drágának találta a HP. "Ezek óriási cégek, nincs szükségünk nagy akvizíciókra, most arra koncentrálunk, ami már a miénk" – fogalmazott Whitman.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.