BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CET-beruházás: Feljelentést tett a fejlesztő

A Duna-parti CET-beruházás fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) ismeretlen tettes ellen különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt - közölte a cég hétfőn közleményben az MTI-vel.

Mint írták, a beruházó arra is kíváncsi, hogy Tarlós István főpolgármester "meddig nézi el helyettese, Bagdy Gábor ámokfutását".

A Porto a rendőrségtől annak kivizsgálását kéri, miként fordulhatott elő, hogy a fővárosi önkormányzat a projekt feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül, január 19-én - szerintük jogellenesen - lehívta a szolgáltatási szerződésben meghatározott teljesítési bankgarancia teljes összegét, több mint egymilliárd forintot.

A cég álláspontja szerint megdöbbentő, hogy bár a lehívás rendkívül káros következményeivel több magas rangú fővárosi tisztségviselő is tisztában volt, többszöri kérés és felszólítás ellenére mégsem vonták vissza a lehívó levelet, és ezzel a jogellenes lépéssel számos magyar család megélhetését sodorták veszélybe.

Mint hozzátették, április 6-án a Fővárosi Közgyűlés elé Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes egy olyan előterjesztést és határozati javaslatot nyújtott be, amely a teljesítési bankgarancia jogtalan lehívásához kívánta megszerezni a Fővárosi Közgyűlés utólagos tudomásul vételét.

"Ez az előterjesztés a fejlesztő álláspontja szerint nem tartalmazott teljes körű információkat, ezért az félrevezethette a fővárosi képviselőket a határozat elfogadásakor" - írták.

Közölték azt is, hogy a CET-ügyben a fejlesztő részéről, "elsősorban a főváros vagyonának megvédése érdekében", további büntetőfeljelentések várhatók, amennyiben az önkormányzat nevében eljáró személyek bizonyíthatóan nem működnek együtt a "kulcsrakész CET" megnyitásában.

Véleményük szerint ennek eddigi hiánya ugyanis az önkormányzat vagyonának megkárosítása, ezzel komoly károkat okoztak Budapestnek, a magyar kivitelezőknek és fejlesztőnek egyaránt, amiért személyes felelősséggel tartoznak.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy július 14-én a főváros nem kezdte meg a CET műszaki átadás-átvételét; Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes ezt azzal indokolta, hogy a Porto nem adta át maradéktalanul a kiviteli terveket és a kiviteli szerződést.

A Porto akkor válaszul azt közölte: a főváros a hitelességét kockáztatja azzal, hogy a fejlesztőre hárítja az átadás-átvétel meghiúsulását.

A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres komplexum kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.